Múzsa

MÚZSA

Megtaláltam, elment rögtön.

Pilletánca tetszett, önzőn.

Megtaláltam, megint itt van!

Még sincs itt, csak én gondoltam?

Csalfa nimfa? Buta Echó?

Annyit tud, hogy veled oly jó?

Szirén hangja füleimbe?

Csalfasága lehúz mélybe?

Inkább mondom, ő a múzsám!

Vajon ő az? Honnan tudnám?

Szeretném, ha minden este

itt, vagy ott, de enyém lenne!

Homlokomra csókot nyomna.

Titkaimra ráborulna.

Együtt szállnánk fel az égbe.

Miénk lenne világ vége!

De nem tudom, hová tegyem,

Álmaimban kereshetem!

Tudom, érzem, itt van néha

Megfognám, de fél a nimfa.

Üstökös ő, nyári égen.

Ölel fénye, hangja nincsen.

Incselkedve, néha lázban

éget szava, fáj is nyomban!

Éjjel, mikor mélyen alszom

bepillant ő ablakomon.

Néha fekszik karjaimon

Ha felugrok, itt volt, tudom!

És megfoghatnám álmaimban

de elszaladna, nagyon bátran!

Beleugrik kagylóhéjba

onnan néz ki megriadva.

Rejtegeti igazgyöngyét.

Elfedi előlem fényét.

Gyöngyházkagyló igaz gyöngye!

 Jöjj el hozzám, légy kedvemre!

Szemed néztem, megtaláltam!

Te vagy Ott! Ezt tudom, láttam!

Nyárády Károly

Hagyatékom

Hagyatékom

Ha eljön majd az idő, és én már nem leszek!
Ne sírjatok utánam, hisz nem fáj az annyira senkinek!
Nyughelyemre az utókor ne hordjon hivalkodva köveket!
Ne áldozzatok, kőtáblára ne véssétek fel nevemet!

Ne hozzatok virágot, csak ültessetek egy fát az emlékemre
hogy megpihenhessek néha ágain, ha eljön majd az este.
Legyen egy hely, hová kedvemre néha itt lehetek
honnan életem forgatagának helyére újra lenézhetek.

Hadd emlékezzek, miért mentem el sietve
miért hagytam mindent itt, gabonám elvetve!
Hogy arassa le más, örvendjen csaló majd neki?
csak az enyémet akartam, de nem adta azt senki?

Hadd legyek én ott, és ti itt, így van ez jól!
Fa akarok lenni itt, mert nekem már nem jó már sehol!
Nyáron a viharban ágaimba pusztító villámok csaphatnak
rideg télen ágaim közt majd bölcs hollók lakhatnak.

Vándor ha megáll és azt mondja: ismertelek!
Hidd neki! Szerettelek, árnyékommal fedtelek!
Eső elöl takartalak, szél ellen óvtalak
gyümölccsel töltöttem meg zsákodat.

Ha testvér jön és azt mondja: testvérem volt ő, ne hidd, csak ennyi!
Nem volt ő az! Csak azt nézte, kevesebb jut miattam majd neki!
Ha azt mondja, barátom volt, akkor se hidd el a szavát!
Nem volt ő az, csak magát szerette! Imádta önmagát!

Ha siránkozik árnyékomban valaki, és nemzettársának nevez
Ne hidd szavát, mert álnok szó az, csak a hazugság vizein evez!
Nem volt e világban soha szolgám, és uram se énnekem
most itt vagyok már fent, és az Igazit én ismerem!

Ha nő mondja majd: Igen, ő volt a férjem,
fele voltam neki! Igaz! De soha nem teljesen!
S ha jön bárki és azt mondja: Igen, én bizony ismertem!
Ne hidd el szavát! Hisz rejtély vagyok magamnak is,végtelen!

Ha maj egy égi vándor csillag-fénye megáll majd ágamon
halvány fényének porával játszadozik majd vállamon,
Ő elmondhatja rólam majd: "Ejha, hisz én őt ismerem!
Ő volt ki szeretett minket, álmában köztünk járt szüntelen!"


Nyárády Károly