2011. január 12., szerda

A Végzet Asszonya


Teljes fejezet a "Valahol a Világ Végén" című regényemből.

A Végzet Asszonya

Most, mielőtt lezúdulna a végzetes lavina, ami eltemeti a múltat, magával ragadja az embereket és kényszerpályákra küldi őket, kit a vesztébe, kit a csúcsra, most még egyszer nézzük csak! Ki is ez a nő?
Csak érintőlegesen, mert élete nyitott könyv lenne, ha azt nem csapta volna össze valamikor úgy és olyan erővel, hogy azt az óta senkinek sem volt bátorsága újra felnyitni. Miért, és mikor tette mindezt? Erre kapunk választ most, mielőtt elindulna a lavina. Ahogy most ül, szemében megelevenedik a múlt. Emberek, események kelnek életre, hogy lejátsszák még egyszer azt, amit már egyszer valamikor végérvényesen megtettek. Szemében vetítődik le most életé, mint valami régi film. És úgy is, mint mikor régi képalbumot nyitunk fel. Szép és jó emlékekről vannak képeink, mert a szomorúságot, a bánatot nem szokták fényképezni, állóképeken megörökíteni. Azok a lélekbe fészkelik be magukat és ott követelnek maguknak helyet, ott tanyáznak, mint nyughatatlan holt lelkek és elpusztítják árnyékukkal az életet. Most ők is látszanak a szemek mélyén, ahogy szétterített szárnyaikkal, fátyolként borítják be azt.

Látja gyerekkorát, a távoli andalúziai vidéken házuk fehér falait, a négyszögletes belső udvar oszlopsorait, a középen lévő medencével és a mindig csordogáló ártézi kúttal, a vizet köpő nereidák szobraival. Látja a forró nyár melege elől a szobák hátsó sarkába vonult családot, ahol soha sem simogatták meg a gyerekeket. Emlékszik, hogy nagyszülei nagyon öregek voltak már, és hogy az igazi szüleit soha nem is ismerte. Nagyon kicsi volt ő akkor még, mesélték neki később, mikor szülei, nagyobbik fiútestvérével együtt, repülőbaleset áldozatai lettek a párizsi reptéren. Emlékszik a merev nevelők embertelen szokásaira, és a sok katolikus szent szép, de kőkemény szobrainak hajthatatlanságára, a hozzájuk intézett számtalan fohász eredménytelenségére. Aztán jöttek a főiskolai évek és mivel elkerült az eddigi élete merev börtönéből, megtudta, hogy a világ sokkal jobb és emberibb néha, mint a nyolcszáz éves múltra visszatekintő spanyol arisztokraták leszármazottjai számára fenntartott nevelési koncepció. Itt a főiskolán ismerte meg élete egyetlen igaz szerelmét, a későbbi férjét, aki egy igazi aranyifjú volt. A lehető legléhább és a legcsintalanabb ó-nemesi ivadék, aki iskolai éveit távol hazájától folytatta, abból az egyszerű okból kifolyólag, mert minden valamirevaló angol iskola szenátusa kereken megtagadta tőle azt a lehetőséget, hogy a kapujukon betegye a lábát.  A híre messze földön megelőzte nevét, úgy hogy Sevillába tette át a főhadiszállását, lecsökkentett apai hozománnyal. Néhány csínnyel itt is beírta nevét, ha nem is a felsőbb körök díszvendégeinek sorába vagy a zsenik évkönyvébe, de a rendőrségi kartotékokba mindenképpen, miután néhány randalírozás után mámorosan ébredt reggel az őrsön. Igaz, hogy semmiféle komolyabb baleset sem történt, és a háttérben intézkedő apai megbízottak minden érintettet kár-térítettek időben. Így soha senki sem emelt panaszt, mert megkapta per nélkül a pereskedés révén remélt összeg többszörösét.  Ez a léha ifjú, aki soha semmiféle rendet és konvenciót nem tisztelt eddigi életében, és az egész világot egy nagy viccnek nézte, s a benne uralkodó törvényekben csak személye elleni agressziót látott, egyszer csak szerelmes lett! Szerelmes lett egy lányba, akit addig a pápánál katolikusabb és annál jóval bigottabb spanyol etikett a huszadik századra még fennmaradt vehemenciájának minden lélekölő módszerességével gyötört. És láss csodát! A pazarló aranyifjú levélben értesítette apját, a tőle teljesen idegen angol etikett minden bonyolult részletére ügyelve, hogy folyó hónap x napjától kezdve felhagy a léha életmóddal és apját tisztelettel kéri, hogy tanácsokkal lássa el fiát jövőbeli pályáját illetően. Annyit kér csak, hogy abban a városban szeretne érvényesülni, amelyikben jelenleg tartózkodik, mert mint írta levelében, megszerette a vidéket. Apja, akit kétségbe ejtett fia teljesen szokatlan modorváltása, valami újabb csínyre gondolt, de inkább valami agybajra, vagy valami káros szekta mesterkedésére. Már mozgósítani akart néhány ismerőst, mikor az utóbbi részhez ért a levélben. Megnyugodott, mert azonnal megértette, hogy a fia fülig szerelmes lett. Ez mindent megmagyarázott. Kissé megnyugodott, de azért csak útnak indított egy detektívet, nagyon diszkrét utasításokkal ellátva, hogy kiderítse azt is, ki lehet a kiválasztott lány.  Amit később megtudott, az ellen a legkevésbé sem lehetett kifogása senkinek. Miután néhány fotót is bemutattak az öregúrnak a lányról, az bizony megfeledkezett angolos hidegvéréről, és egyszerűen kijelentette, hogy most az egyszer nagyon bánja azt, hogy nem lehet még egyszer húsz esztendős. Aztán észbe kapva hozzátette, hogy igen, meglátszik az, hogy a fia kinek az ízlését és stílusát örökölte.
A lány először nem vett tudomást a fiú nyilvánvaló közeledéseiről. Legalábbis így látszott, de tegyük hozzá azt, hogy azért ezt a közeledést nehezen lehetett nem észrevenni. Egyszer azt csinálta, hogy a lány bentlakásának szobáját rózsák százaival rakatta tele. Bentlakás bizony, mert azért gondolni sem lehetett arra, hogy saját lakást tartson fent magának a bűnös nagyvilágban egy spanyol nagyúr leányunokája. Mit mondana a nagyvilág? Szóval lánc volt még a lányon, még akkor is. 
Mindenféle trükkel próbálkozott ez a gyerek, de mintha jéghegyet akart volna meghódítani. Mindegyre elcsúszott, és több hetes ostrom után is csak ott állt, ahol elkezdte. Egy lépéssel sem sikerült közelebb kerülnie hozzá. Pedig ha tudta volna, hogy titokban már rég befűtöttek annak a jéghegynek, sőt már egy igazi vulkán van alatta, egyáltalán nem aggódott volna annyira. Ezt nem tudhatta, és ezért aztán egy szép napon összeszedte minden bátorságát és etikett ide, etikett oda, útját állta a lánynak és kerek perec megmondta neki, hogy örülten szerelmes belé, és ha egy szikrányi láng ég a lányban is, akkor arra kéri, legyenek barátok. S ha már itt tartanak, akkor délután elvinné sétálni egyet valahová, ahol elbeszélgethetnének bármiről, csak azt ne mondja most, hogy nem. A lány nem mondott nemet, s ezzel kezdetét vette egy olyan mesébe illően szép történet, amiben benne volt a múlt században még divatos felhajtásos esküvő, amelyekről képek kerültek be a nemzeti levéltárba, és néhány nagyotmondó régimódi diplomata történelmi jelentőségű enyhülést vélt felfedezni az angol-spanyol nemzeti viszonyban. A fiatal pár, mint frissen végzett régészek, bejárták a nagyvilágot, de utóbb a mediterrán övezetre szakosodtak. Kámea nem csak régészetet tanult, érdeklődési köre kiterjedt a művészetekre is. Lassan megismerkedett a mediterrán népek nagy történelmi olvasztótégelyével és később tényleges szaktekintély lett ebben a hihetetlenül bonyolult műfajban.  Férje nem igazán volt oda a szakmáért, de szerette feleségét, és ha tehette, mindenben támogatta, igyekezett vele lenni, vele örvendeni a sikereinek. A sikerek nem is maradtak el. A lány örökölte ősei vagyonának egy részét és ennek segítségével most már saját kiállításait tervezhette kedve szerint. Folyóiratokban tanulmányokat közölt, és lassan, de biztosan kiérdemelte a szakemberek megbecsülését is. Néhány sikeres ásatást vezetett a közel-keleti telepeken, és néhány szenzációs felfedezése végérvényesen beírta nevét a megbecsült szakemberek aranykönyvébe. Közben gyerekük lett, Mary, akit az angol nagyszülők vettek kezelésbe, és aki a nagyapa javaslatára egy különleges intézményben kezdte meg a tanulmányait. Mindenfelé ismert volt a kirívóan fiatal pár, és népszerűségük már legendás lett az azúrkék tenger partjain fekvő városkákban, és a világ tudományos metropoliszaiban is. Barát volt a szicíliai halász, és földig hajolt örömében az öreg török ékszerész, ha befordult hozzá az a vidám angol a csodaszép felesége kíséretében.
Közben Kairóban egy mese keringett egy csodaszép asszonyról, akiről tudni vélték a babonákat suttogók, hogy az az egykori kordovai kalifákkal állna rokonságban. Egy ősrégi legenda szólt arról, hogy egyszer valamikor a nagy kalifák leszármazottai közt születni fog egy varázserejű lány, aki újra körbe fogja járni az igazhitűek egykori birodalmát, és visszahozza az egykori igazságot és a boldogságot.  Ennek a nőnek az ereje a csodálatos szépségében rejlik, és jaj annak, akire a szemét ráveti. Az a férfi, aki egyszer ezzel az asszonnyal viszonyba kerül, annak a sorsa megpecsételődött. A legenda szerint az ezerarcú ghút, a gonosz sivatagi démon áll a nő mögött és gondoskodik arról, hogy minden tévelygő férfin beteljesítse az ezeréves átkot. A legendák gyorsan terjednek a babonás emberek közt és talán ennek köszönhető a következő hátborzongató történet is.
Az Atlasz tövében látogattak meg egy telepet, ahol egy eddig ismeretlen civilizáció nyomait vélték felfedezni. Az eldugott helységet nehezen lehetett elérni járművekkel, ezért a legközelebbi falúból indítottak klasszikus karavánt a félnapi járásra lévő ásatások helyszínére. Mielőtt azonban útjukra indultak volna, a falu egyik sárral tapasztott viskója előtt felrobbant egy tábori gázpalack. Nem derült ki soha pontosan, hogy miként történt a baleset. A súlyosan sebesültek közt volt egy vak tuareg is, aki az állatok körül tett vett, mint állat-egészségügyi alkalmazott. Egy repesz csúnyán eltalálta a hasán, és minden valószínűség szerint egy része bent is maradt a sebben. Lassan vérzett, és nem volt kétséges, hogy ha nem kerül azonnal műtőbe, akkor nem éri meg a másnapot. Hozzá szaladt a házaspár először az egészségügyi dobozzal, de a vak arab sztoikus nyugalommal közölte velük, hogy ne is fáradjanak, mert neki már nincs sok hátra. Később már félrebeszélt a láztól, és idegen nyelven ordítozott valamit, s a kifordult vak szemei vadul forogtak a rémülettől.  Riadtan mutogatott, mintha látna valamit, kétségbeesetten tépve gyér szakállát. Később a nyakába akasztott talizmánját szorongatva elcsendesedett, majd néhány keserves óra elteltével csendesen kimúlt. Mindenki nagyon szomorú volt és a tragikus eset mindenkit megdöbbentett. Miután sikerült ellátni a többi sérültet, akik szerencsére nem sérültek életveszélyesen, az egyik aszott arab bizalmasan magához intette Kámeát és suttogva mondta, hogy a korábban meghalt arab látnok volt, afféle félig szent ember is, aki halála előtt mondott néhány furcsa dolgot. Idegen tájszólással beszélt, ezért itt kevesen értik, de ő ismeri a nyelvet, amelyiken a vak ember figyelmeztetést hagyott hátra. A figyelmeztetés Kámeának szólt, hogy a vele érkezett fehérarcú férfi, akinek egy levél formájú anyajegye van, annak bal válla mögött az ezerarcú ghút áll. Aki mögött ez a ghút megáll, az hamarosan meg fog halni, mert oktalanságában a Végzet Asszonyával hált.  A gázpalack se véletlenül robbant fel, mert az is a ghút műve volt, csak most éppen mást ölt meg a robbanás. Kámea nem volt idegbajos természet, de döbbenten állt a dolog előtt, mert itt csak ő tudhatta, hogy John altestén tényleg van egy levélformájú anyajegy.  Azt itt senki sem láthatta, mert nem jártak errefelé még félig levetkőzve sem az emberek és legkevésbé is a vak ember lenne az, aki azt meglátná. Reggelre megérkeztek a hivatalnokok, hogy a baleset körülményeit tisztázzák, de a falu népe úgy eltűnt a környékről, mint a kámfor. A vén aszott arab maradt csak a faluban, aki elmondta, hogy amíg a házaspár nem távozik el, addig ide senki sem hajlandó visszatérni, mert a házaspár nyomában a halál jár. A kiszállt arab csendőr válogatlan szavakkal átkozta a babonás embereket, de egyéb mást ő sem tudott tenni. A házaspár zavartan hagyta el a falut, és az ásatásokat is fel kellett függeszteni, mert a szerencsétlen eset után senki sem akart többé még hallani sem a Végzet Asszonyáról és a halálra ítélt férfiről, akinek a bal válla mögött az ezerarcú ghút áll. Kámea ekkor hallotta életében másodszor azt a szót, hogy a Végzet Asszonya. Mikor harmadszor hallotta megint, akkor férje, John már halott volt, és nem csak ő! Álomszép özvegy volt ő akkor már, aki azt élte meg talán másodszorra, hogy szépsége mások végzetét okozhatja. Nem hitt a babonákban, és a Végzet Asszonyának legendáját sem hitte el. Akkor még talán nem. John halálos autóbaleset áldozata lett. Gépkocsijával leszaladt az autópályáról ott, ahol az egy húsz méter mélységű szakadékot hidalt át. Az összeroncsolt gépkocsi lángra lobbant és a benne ülő, felismerhetetlenségig összeroncsolt test szénné égett a roncsok közt. A hulla viszonylag épen maradt alsó állkapcsában volt két fémes tömésű foggyökér, aminek az alapján sikerült azonosítani a holttestet egy korábbi röntgenfelvétellel összevetve. John öreg édesanyját talán a rászakadt fájdalom ölte meg. Fia halálát követően rövid időre rá már követte is szeretteit a család ősi kriptájába. Kámea nem volt ilyen szerencsés! Rá még a kis Mary nevelésének gondjai is vártak.
Két év telet el az óta, és egy régészeti előadását követően összeismerkedett egy csinos és elegáns férfival. A berni egyetem asszisztensként mutatkozott be, és elmondása szerint a Kámea előadása miatt ugrott át Londonba. Néhány elegáns udvarlási manőver után a nő beadta derekát és néhány napig még együtt kószáltak a vén Temze partján fekvő metropolisz útvesztőiben. Úgy váltak el, hogy ha úgy adódik, akkor még találkozni fognak. Nem találkoztak többé! Kámea néhány hétre rá az új lapokat nézte át egy újságárusnál, mikor a szeme megakadt egy bulvárlap borítójának a feliratán. Vaskos cím, hogy a „A Végzet Asszonyának újabb áldozata!” Rossz sejtéssel vette a kezébe, és majdnem elájult, mikor belenézett a tartalomba. Egy fotón magára ismert, amint egy vendéglő teraszán a berni férfi társaságában ül.  Alatta a szöveg, hogy „itt a még életben lévő áldozattal!” Lejjebb egy rövid tudósítás, hogy az illető férfi azonnal meghalt, mikor egy berni kávézó teraszáról elsodorta őt egy oda felszaladó gépkocsi. A tettes elmenekült a baleset helyszínéről, akit azóta sem sikerül azonosítani. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz, stb. Bővebb szöveg a cikkben, hogy ez már a második bizonyított áldozat, akit a Végzet Asszonya sodort a biztos halálba, miután saját férjét is hasonló, rejtélyes autós balesettel tett el láb alól. Meg nem erősített források szerint több áldozat is lehet, mert beszámolók vannak, igaz még vitatható forrásokból, hogy korábban Észak-Afrikában szedte áldozatait a legkülönbözőbb helyeken felbukkanó rendkívülien boszorkányos szépség. Itt jött egy adag linkelés a régi legendákról és egy sejtelmes kérdés a végén, hogy „Vajon ki lesz a következő áldozat?”
Ekkor Kámea tízéves leányával együtt mindörökre elhagyta a brit szigeteket. Hiába temették oda az eddigi életét férjével együtt, megesküdött annak sírjánál, hogy soha többé nem teszi lábát oda vissza. Nem tudta megbocsájtani magának azt, hogy akaratán kívül ő lehetett a férje korai halálának az okozója. Most már nem volt benne olyan biztos, hogy a gonosz nincs a nyomába szegődve. Ha nem is az a sivatagi, de a balszerencse mindenképpen igen, és végső soron az sem lehet kisebb istencsapás, mint az a bizonyos sivatagi démon, vagy vérszomjas kísértet. Ez a balszerencse másképpen is jelentkezett nemsokára. Rég bevághatott az már, de valós mérete csak most kezdett nyilvánvaló lenni, és mint kiderült később, ez még csak a kezdete volt. Az volt az aggodalomra okot adó jel, hogy ahogy cseperedni kezdett a kis Mary, egyre világosabbá vált az, hogy Mary nem igazán örökölte szülei szellemi képességeit. Népiesen erre úgy mondják finoman, hogy lassú az esze járása! Ez még nem lenne nagy baj egy szép nő esetében még akkor sem, ha netán szőke lenne. A baj inkább az volt, hogy a kis Mary se szőke nem volt, sem a szépség nyomait sem lehetett egykönnyen felfedezni rajta. Ahogy cseperedett a kislány, úgy lett egyre inkább bizonyosabb, hogy a régi nemesi családok belterjes szaporodása káros tud lenni az egészségre. Ezt a jelenséget sok olyan országban kezelték fokozott diszkrécióval, ahol sok volt a vagyonos szülők dilis gyerekeinek a száma. Külön intézetekben foglalkoztak velük, a világ zajától távolabbi részeken, ahol minél többször számolt el tízig a legtöbb hibával egy gyerek, annál többször hangzott el az, hogy nagyszerű, kiváló. Ilyen intézetbe kellett a kis Maryt beíratni, ahol a tanulmányok elvégzése után megkapják azt a bizonyítványt, hogy hiába lennének szellemileg halmozottan károsultak, az iskolát akkor is elvégezték. Ez így is volt, és ezt senkinek nem illik firtatni!  Kámea nehéz szívvel vette tudomásul, hogy néhai apósa jól döntött korábban, mikor a kiskorú gyerekük ideiglenes gondjait rábízták. Bölcs ember volt az öregúr, és hamar elintézte kellő diszkrécióval az intézetbe való felvételt. Itt a világ minden tájáról származtak hasonló gondokkal megáldott gyerekek és a szomorú felhozatalt végignézve, megkönnyebbülve mondhatta él Kámea azt a ravasz tételt, hogy a rossznak is van jobb oldala!
Kámeának tehát arról is le kellet mondania, hogy kislánya nevelésének szentelheti életét, mert később kiderült, hogy a kis Maryt egyáltalán nem lehet nevelni. Nőt az magától is, és mint később kiderült, a hasa is rendesen nőni kezdett. A botrányos balhénak az lehetett az oka, hogy a gondviselés vagy a természet, vagy valami hasonló, aki a dolgok rendjét szervezi, néha észreveszi azt, hogy valahol hiba csúszott a tervezésbe, a kivitelezésbe, vagy mindkettőbe egyszerre. Ilyenkor aztán igyekszik kiköszörülni a csorbát, és van, mikor sikerül és van, amikor nem sikerül. Sőt van úgy is, hogy még rosszabbra fordul a dolog. Mint mikor a vak embernek finom hallás jut és hatványozottan jobb tapintás, úgy igyekezett a természet a kis Marynak is juttatni valamit cserébe, a hiányos szellemi hozomány kárpótolása végett. Ezért aztán a nagy igyekezet következtében hamar serdülni kezdett és rövid időn belül olyan dúskeblű, és olyan koraérett nő lett belőle, hogy igazán senkinek sem lehetett ellene semmiféle kifogása. Ez persze nem kárpótolta a hiányzó kerekek okozta szellemi késést, de mégis jobb volt a semminél. Annyira jó volt, hogy erre a sok jóságra felfigyelt más is! A nagyon figyelmes valakit úgy hívták, hogy Szergej Szergejevics. Ez a Szergej foglalkozását véve nem volt valami beteges hajlamú nevelő vagy valami ilyesmi, hanem diák volt ő is ugyanannak az intézetnek a falai közt, ahol a hozzá hasonló gyerekek társaságában élte gondoktól nagyon mentesített fiatalságát. A neve alapján már ki lehet indulni, hogy az ilyen gyerek kitől örökli azokat a sajátosságokat, amelyek ilyenfajta intézetekbe juttatják őket már zsenge koruk legelején. Mint neve is mutatja, apja nevét viseli, akinek a nevére is könnyű már következtetni. Őt úgy hívják, hogy Szergej Szergejevics Gregor. A Gregor név arra utal, hogy Szentgyörgy lovagja lenne, aki köztudottan a Nagy Orosz Anyácska védőszentje. Úgy látszik, hogy Szentgyörgy a lovagjait nem tudja megvédeni a hóbortosságtól, és a vodkától sem, s ezért születnek kicsi Szergej Szergejevicsek is, akik később titkon összeszűrik a levet más ügyefogyottakkal, hogy ne szenvedjen a világ utánpótlás hiányában, ha netán igény lenne később is néhány szerencsétlenre az intézetek zárt osztályain.  Így jutunk el oda, hogy nem kell lebecsülni az ügyefogyottak képességeit, mert van azoknak maguknak való eszük ahhoz, hogy kijátsszák az intézeti felügyelet éberségét és zabáljanak a tiltott gyümölcsből is. Az ügy kipattant, nem lehetett titkolni, hogy az alig tizenhárom éves Mary anya lesz, mire betölti a tizennégyet.  Az ilyen ügyek ritkák és még ritkábbak a nyilvános botrányok, mert a dolgot a legnagyobb diszkréció jegyében szokták lebonyolítani. A későbbi esetleges jogi afférok elkerülése érdekében az érintett felek megegyezése alapján döntenek. Az eredmény majdnem mindig az lesz, hogy a kötelező titoktartás fogadalma mellett, az el sem kezdett zsenge életnek egy nőgyógyász vet véget.
Mary esetében már a negyedik hónapon is túl voltak, és Kámea alaposan átgondolva a dolgokat, miután kikérte egy szakorvos véleményét is, úgy döntött, hogy szó sem lehet a megrendezett elvetélésről. A szülői feladatokat magára vállalta, és a hüledező intézet vezetőségével hűvösen közölte, hogy mindenkinek vállalnia kell cselekedeteinek a következményeit! Az intézettel kapcsolatban megjegyezte, hogy itt elsősorban a nyilvánvaló hiányosságok kiküszöbölésére kellene összpontosítani, és nem arra, hogy a következmények nyomainak az eltüntetésében igyekeznének jelesre vizsgázni. Ezek kemény szavak voltak, de helyénvalóságukat senki sem merészelte megkérdőjelezni. A leendő apa apja sem! A tárgyalások a két érintett családdal eddig külön folytatódtak, és eddig még nem találkozott a két szülő. Ez a dolog csak a legritkább esetekben szokott megtörténni, nagyon is érthető okokra visszavezethetően. Mégis, most az orosz úr kérésére ez megtörtént, miután Kámea kijelentette, hogy nem talál kifogásolnivalót egy esetleges tárgyalás megejtésében, ha az kizárólag a kiskorú gyerekek érdekében történik. Az orosz úr biztosította, hogy érti ő a dolgok lényegét és konkrét javaslatai is vannak, ami a jövőt illeti! Róla annyit, hogy ő egy jellegzetes alakja a hihetetlen vagyonú újgazdagoknak, akik egyik napról a másikra tűntek fel a semmiből, mikor a Szovjetunió recsegve-ropogva összedőlt. Volt azonban a felkapaszkodott ember buta gőgjén túl egy paraszti egyszerűség és becsületesség benne, ami mégis nagyon emberivé tette. A találkozón annyira meglepődött az „anyatárs” láttán, hogy Kámea önkéntelenül is rokonszenvesnek találta a kezdetben rettenetesen hebegő, dadogó „apatársat”. Miután túl voltak a bemutatkozás formaságain, Szergejevics kijelentette, hogy mindenben támogatja Kámea döntéseit, de leendő unokájáról nem hajlandó semmiféleképpen sem lemondani. Ebből persze végtelen vita kerekedett, aminek aztán a kétségbeesett Szergejevics nagyon is gyakorlatias érvelése vetett véget. A kezét tördelve Kámea elé állt és kétségbeesetten azt kérdezte tőle, hogy látta ő már a leendő unokájának az apját? Erre Kámea bevallotta, hogy még nem látta és eddig még eszébe sem jutott ez a hiányosság.
 – Ha meglátod drágaságom, akkor meg fogod érteni, hogy miért kell nekem úgy ez az unoka! – Kámea mikor meglátta lánya párját, azonnal megértette, hogy akinek ilyen fia van, annak több unokája nemigen fog születni, hacsak nem az ő Maryja fogja azokat a világra hozni. Ebben a dologban tökéletesen egyet kellett értsen a bajtársi rangra emelkedett orosszal. Szergej tudta, hogy most kell ütni a vasat, míg meleg. Azzal a döbbenetes javaslattal állt elő, hogy a két gyerek érdeke azt kívánja, hogy amint lehet, össze kell házasítani őket. Kámea majdnem leszédült a székről, de amint az orosz hadonászva kifejtette érveit, kiderült, hogy megint csak neki van igaza. Az orosz gyakorlatias paraszti eszével mindenféle akadályt félresöpört az útból és úgy vágott rendet a felmerülő gondok közt, mind egykoron a Vörös Hadsereg páncélosai az ellenség sorai közt.   Pillanatok alatt felvázolta a terveket, amin már csak finomítgatni kellet és Kámea ráhagyta, mert érezte, hogy az orosz offenzívájának úgy sem tudna ellenállni, és akadékoskodásával csak az időt húzná. Abban megegyeztek, hogy itt, az intézetben többé már nem maradhatnak a gyerekek, ezért a szülésig Kámea viselje gondját lányának otthon, a világtól elzárkózva. Addig Szergej fia már nagykorú lesz, és hiába lenne a kis Mary bármennyire is kiskorú, Oroszországban nem veszik komolyan az ilyen apróságokat, és ott nyugodtan összeházasodhatnak hivatalosan is.  Erre Kámea csak annyit tudott kinyögni erőtlenül, hogy de hátha nem szeretik egymást még, és vajon nem lenne mégis túl korai a házasság stb. Erre az orosz elvigyorogta magát úgy, hogy a szája a füléig ért. Aztán, mint aki hirtelen kijózanodik, elkomolyodott, majd kijelentette.
 - Szeretik ezek egymást, szeretik nagyon! Nézd csak meg baba, nézd milyen szépek!- Keresztet vetett magára, mikor a zsebéből elővett képre ránézett. Ő tudta miért! A képen Mary volt, amint egy tehén szelídségével nézett fel egy hórihorgas pofára, akinek torzonborz képén szörnyűséges mosoly viszonozta a vigyorgásfélét, amitől hatalmas lapátfogai kiálltak, mintha harapni készülne. A legényben volt valami Raszputyin vadságából, és torzonborz feje ezt még inkább kihangsúlyozta. Az a gyér szakáll, ami kilenc sorban három szálként serkent az állán, tényleg adott valami szerzetesféle ábrázatot neki, de ezt is csak a legnagyobb jóindulattal. Olyan volt ez a kép, mint a Szépség és a szörny DVD-jén a borító. Annyi különbséggel mégis, hogy itt a kép jobboldalán volt egy szörny és nem volt sehol semmiféle szépség!
És úgy lett minden, mint ahogy az újgazdag és egyáltalán nem is olyan lökött orosz eltervezte. Megszületett a gyerek, és most mintha kárpótolni akarta volna a gondviselés az aggódó nagymamát, a mintát őróla vette, és nagyon helyesen cselekedte azt!  A következő nyáron megtörtént az esküvő is, ahol minden úgy zajlott, ahogy ott, Oroszországban szokás! Méretében kisebb, de nagyvonalúságában és úrhatnámságban mindenki igyekszik túltenni az egykori cárokon is!  Szergej pedig túltett még önmagán is, ami azért ha megnézzük, hogy mit jelent, nem volt éppen egy hétköznapi bravúr. A Kreml falai közt lévő székesegyház egyikében tartották meg a ceremóniát, amelyet több mint tíz főpap celebrált, millió füstölővel és gyertyával felszerelkezve. Ezrével csókolták a szentképeket és hatszor járták körbe a katedrális belsejét, letérdelve mindannyiszor mind a hatvan ikon előtt. Mikor végre elérkezett a ceremónia vége, a lépcsőre kilépő fiatalokat Moszkva összes templomának a harangszava üdvözölte. Aki egyszer is hallotta a több mint hatszáz templom harangjának hangorkánját, akkor fogalma lehet arról, hogy milyen lehet az Apokalipszis. A száz tonnánál is nehezebb harangok dobbanása kilométerről megremegteti a földet is, míg a kisebbek, a „csak” négy-öttonnások a robbanó aknákat szimulálják. Ilyen zajt csak a cárok beiktatásakor és legújabban ritka nemzeti ünnepek alkalmával szoktak rendezni, és csak is a minden oroszok pátriárkájának a jóváhagyásával! Szergej is orosznak tartotta magát és nem akármilyennek, mert sikerült meggyőznie néhány köteg pénzzel és némi arany ékszerrel a főpapok egy csoportját, hogy közbejárjanak az érdekében és rendezzenek egy főpróbát a feltámadásra a harangokkal. Közel jártak a sikerhez, mert az Ítélet Napjának hangulatát sikerült is összehozni a pokoli zajjal. Hogy a halottak mégsem jöttek fel a hatalmas hangorkánra, az talán annak tudható be, hogy valószínűen összetévesztették azt egy atomtámadással. Ilyenkor minden rendes nyugvóhellyel rendelkező halott fegyelmezetten a helyén marad, és nem akarja azt kockáztatni, hogy lábon állva kelljen majd kivárnia az Ítélet Napját, mert a fekvőhelyét közben elfoglalta valaki más a hirtelen megnövekedett tolongásában.
Az összegyűlt vendégsereg három éjjel és három nap mulatott. Úgy, oroszosan, ahogy csak az oroszok tudnak mulatni. Kámea már az első pillanattól kezdve érezte, hogy teljesen kicsúszik a talaj a lába alól, és csak megy az árral, és semmit sem tud tenni magával az eszeveszett forgatagban. Az öreg Szergej mindenben kitett magáért, hogy anyatársa igazán jól érezze magát. Amikor a násznép előtt tartott bemutatót a házigazda, akkor büszkén mondta, hogy a csodás asszony nem más, mint a gyönyörű menyasszony édesanyja és foglakozását illetően
 - „Egy világhírű történelem-tanárnő”. Erre mindenki éljenezni kezdett, de éljeneztek volna akkor is, ha netán azt mondta volna a hopmester, hogy egy világhírű esztergályosnő személyét tisztelhetik benne. Naponta többször is lövöldöztek töméntelen mennyiségű tűzijátékot az égre, és még töméntelenebb mennyiségű italt fogyasztottak el két lövöldözés közt.  A harmadik nap után minden vendég, akit nem vittek még el menet közben, az szédelegve távozott, és Kámea még egy megpróbáltatást kellett kiálljon, pedig azt hitte már, hogy csak egy csepp hiányzik, és ő abba már bele fog halni. Készülődött a reptérre, mikor az öreg Szergej felkereste és megbotránkozva vette tudomásul, hogy máris útra készen áll.
- Hát nem érzed jól magadat nálunk bábuska?- kérdezte, mire Kámea bevallotta, hogy egy kicsit tényleg rosszul érzi magát.
- Igyál egy pohár vodkát, az jót tesz- biztatta kedvesen, és máris az ital és a poharak után indult. Kámea erre pánikszerűen igyekezett megnyugtatni Szergejt, hogy újra nagyszerűen érzi magát. Inni pedig nem szokott repülés előtt. Erre Szergej egyedül itta ki a kék címkés üvegből a cárok bársonyos ízű méregdrága vodkáját. Ez megnyugtatta kissé, de közölte vendégjével, hogy ne is gondoljon arra, hogy egyedül utazik, mert különjárattal fognak menni mindnyájan, most azonnal a Riviérára, ahol a fiatalok a mézesheteiket fogják tölteni. Mint új-keletű szokás, a násznép egy része oda is követni fogja őket. Minden el van már rendezve, le van foglalva a helyiség, a repülő már várja a társaságot a külváros egyik repterén. És mentek is azonnal a Riviérára, mézesheteket tölteni legalább százan.
A hét végére a szálloda, ahol a násznép megszállt, úgy nézett ki, mintha egy masszív tüzérségi támadást élt volna túl. Pedig ha meggondoljuk, eléggé civilizáltan viselkedtek és a kirendelt személyzet a nap huszonnégy órájában egyfolytában javítgatott, rendezett, és cserélt mindent, amit tudott. A fiatal párral az ördög sem törődött, és Kámea ezen a héten megtanult négyféle népi táncot, egy tucat orosz népdalt úgy, hogy egyetlen szót sem értett belőlük. Megtanították a legnépszerűbb orosz szitkokra, és a legnagyobb sikerének az számított, mikor Szergej valami idétlen viccére azt mondta válaszképpen, hogy - Job tvoju mati! – ami bizony azt jelenti oroszul, hogy az anyád picsája! Erre olyan örömmámor tört ki a megkótyagosodott férfitársaságon, hogy megragadták a sikoltozó Kámeát, felállították egy kerek asztal közepére, majd azt felváltva táncolták körbe úgy, hogy ne tudjon onnan leszállni addig, míg nem mondattak el vele mindenféle ocsmányságot. Egymásnak esve röhögték a furcsa kiejtése miatt, s mikor ezt megunták, akkor felkapták az asztalt asszonnyal együtt és azzal a vállukon táncoltak veszettül, és valami vad kozák népdalt énekeltek hozzá.
A hét végén már mindenki hullafáradt lett és egyetlen pihent ember a környéken a hotel öreg portása maradt, aki egykedvűen nézte a féktelen tombolás nyomait. Ő tudta már a világ rendjét errefelé! Negyven évvel ezelőtt a pénzes amerikaiak jöttek ugyanígy tombolni. A mosdatlan cowboy-ivadékok az udvaron lévő szökőkúthoz jártak vizelni, mint ahogy a mostani vad oroszok is ezt teszik a dorbézolásaik során. Igaz, utóbbiak nem végzik dolgukat a szobájuk szőnyegére,  és kezeiket sem törlik a brokát sötétítőkbe, mint ahogyan azt a cowboyok korábban megtették. Szórták a pénzt, és azt hitték, mindent lehet, mint ahogy lehetett is, ha képes bárki nagyvonalúan szórni a pénzt is hozzá! Egy-két generáció, aztán a műveltebb gyerekek már nem ocsmányodnak így, barbárok módjára, a pénzt sem szórják kötegszámra, és egyáltalán nem ennyire tüntetően. Ez történt a vad amerikaiakkal régebben, és ez fog történni a mai oroszokkal is! A gyerekeik válogatott iskolákban fognak végezni, és minden másképpen fog lenni akkor, amikor azok fognak ide visszatérni.
A korábban Szergejjel letárgyalt terveket, közös megállapodással részben módosították. Az unoka mégis Kámea felügyelete alatt maradt, mert a fiatal házaspárnak is jobb az, ha még nőnek egy kicsit, „hogy érjen az eszük!” A kisgyerek csak gátolná fejlődésük harmóniáját, és ezt jó lesz figyelembe venni. Cserébe Szergejre hárul az a feladat, hogy a fiatalok kényelméről gondoskodjon. Ennél a résznél az öreg Szergej annyira meghatódott Kámea nagyvonalúsága hallatán, hogy felugrott helyéről és a meghatódottságtól és a lelkesedéstől dadogva kiabálta:
- Meglátod te Kámea! Meg fogod látni! Olyan palotát építek én nekik, de olyant, hogy olyan még egy nincs a földön! - Mutogatni kezdte, hogy hány emelet és ablak lesz rajta. Alig lehetett leállítani!  Abban maradtak, hogy az ezután születő unokák mind itt maradhatnak a nagyapjuknál, aki gondjukat fogja viselni, ahogy az egy Szentgyörgy lovag és egy régi spanyol nemesi család leszármazottjainak rangjához méltó lesz. Ezt a kacskaringós kifejezést Kámea jogi tanácsadói javasolták titokban, és kiderült később, hogy a hiúság ördöge szent dolgokra képes! Mikor a fent emlegetett díszes mondathoz értek, az orosz könnyekben tört ki, és Kámea lábaihoz vetette magát.
–Te angyal! Te Kazanyi Szent Szűzanya Te! Meglátod te, hogy ki is a te árva leányod igazi apja! Én vagyok az! – És itt akkorát ütött a mellére, hogy döngött belé a terem!- Holnap, érted? Holnap! Mikor orosz földre teszem a lábam, az első dolgom az lesz, hogy szent kolostort alapítok a te tiszteletedre!  Szent Kámea Kolostor lesz a neve, és a szerzetesek éjjel-nappal téged fognak dicsérni benne! Ez biztos, mert te egy szent asszony vagy!
Ezt olyan határozottan mondta, hogy Kámeának nem sok kétsége lehetett afelől, hogy az orosz meg is teszi azt, amit most felindultságában megígért. Jogászai is jól sejtették, hogy a hiúságát kell csiklandozni az új rokonnak, akivel ezután már madarat lehet fogatni! Eddig is bemutatta, hogy mire képes, hát még ez után, hogy gyerekei révén ősi nemesi címet adhatott az utódainak! Most már biztos volt az, hogy az orosz úr minden erejét arra fogja fordítani, hogy a fiatalok semmiben se érezzenek hiányt.

Kámea, miután hatalmas felhajtás közepette elbúcsúzott újdonsült rokonaitól, visszavonultan élt tovább családja egyik eldugott farmján, ahová berendezte saját világát, és saját műtermét is. Figyelmét a kis Samantha nevelésére fordította, és örömmel vette tudomásul, hogy a leánygyerek semmiben sem hasonlít szüleire. Ez erőt adott neki és lassan minden szomorú emlékét jótékony feledés vékony mohája fedte be. Munkáját sem hanyagolta el, mert a nyugodtabb idő alkalmas volt arra, hogy az évek során összegyűlt tetemes anyagot feldolgozza, néhány tanulmányát befejezze, és a kész munkákat finomabbra csiszolja. Került minden kapcsolatot a férfiakkal, és igyekezett semmire sem gondolni, ha netán ösztönei követelőzni merészeltek. Valójában ő sem értette, hogy miért teszi azt, amit tesz, de nem is igazán akart ezzel a gondolattal foglalkozni. Elnapolta a döntést és fogadkozott, hogy egyszer majd erre is sor kerül, de néhány év elteltével sem látta úgy, hogy eljött volna a megfelelő idő. Munkája során sok férfi bóklászott körülötte, de fagyos viselkedése lehűtötte a tolakodóbbakat, míg másokat a páratlan szépsége riasztott el. Azzal a dologgal tisztában volt, hogy szépsége mágnesként vonzza a férfiakat. Azt is tudta, hogy ez a vonzalom, mint olyan, csak ösztönös viselkedésforma és ezt a fajta kapcsolatot bárhol és bármikor felveheti. Mivel a közönségességén túl semmi mást nem látott benne, nem is volt hajlandó efféle játszmába belemenni. Többre vágyott, és ha azt nem érhette el, akkor más nem is érdekelte. Azt, hogy a többet keresse is, arra mégsem vállalkozott. Így aztán készen is volt az a bűvös kör, amiből idővel egyre érdektelenebb lett számára a kitörni vágyás is. Mindezt ő így gondolta eddig, és ebben igen nagyot tévedett!

További részletek itt!

1 megjegyzés:

Anikó írta...

Csak gratulálni tudok Neked szeretem olvasni a blogjaidat:)