2011. február 6., vasárnap

Mélyen a Fellegekben


Teljes fejezet a "Valahol a Világ Végén" című regényemből.

Mélyen a fellegekben.

Késő vasárnapi délutánba fordult már az idő, s a város fölé emelkedő hotel nyolcadik emeleti tágas lakosztályába alig hallatszott fel a nyári forróságtól zsibbadt város zaja. Ketten hevertek lihegve a széles franciaágyon, mint két kimerült versenyző, akik közt még nem dőlt el véglegesen, ki legyen a győztes. Egymás mellett feküdt kellemesen kifáradva, de még végső eredmény nélkül Kámea és Miklós. Mellkasuk gyorsan járt fel és le, mutatva azt, hogy a korábbi versenyfutam nem lehetett nyugdíjasoknak való kocogás féle séta, hanem inkább egy atlétákhoz méltó veszett tempójú sprint. Patakokban folyt róluk a víz, és csak kapkodták a levegőt. Mindketten elismerően vették tudomásul, hogy méltó partnerre találtak egymásban. Miklós csak most ért el erejének a csúcsára, amit Kámea nem mindennapi szexuális vonzereje a maximumra volt képes fokozni. A Kámea tüzes vérében rejlő temperamentum lassan emelkedett a felszínre, ám amikor kibontakozott, határa csak a csillagos ég lehetett. Most például Miklós kitartása volt a határ, de ezzel egyelőre nem volt gond. Kámea kellemesen győződhetett meg arról, hogy hosszan tartó önmegtartóztatása egyáltalán nem ártott meg teljesítményének, de azt is tudomásul kellet vennie, hogy szexuális étvágya sokkal nagyobb, mint máskor. Ez azonban érthető is volt. Továbbá azt is elismeréssel kellett elkönyvelnie, hogy ez a számára idegen fajtájú, alkatilag egyáltalán nem rossz szerelésű fiatal férfi rendesen kitesz magáért. Igaz, hogy neki egykori férje jelentette a referenciát, de ez a most tapasztalt ámokfutásszerű szeretkezés semmiben sem hasonlítható össze azzal, amit ő eddig igazinak tartott. Egykori férje kétségtelen vakmerősége mögött egy figyelmes, gyengéd és udvarias férfi bújt meg a hitvesi ágyban, aki tökéletesen végezte a dolgát, így minden a rendjén volt. Most azonban ezzel a zöldfülűnek éppenséggel nem mondható fiúval véghezvitt hancúrozása olyan dimenziókat tárt fel számára, amelyekről mindeddig sejtelme sem volt. Amiként arról sem, hogy képes ő fordulatos erotikus játszmákra is. Márpedig képes volt, de még mennyire! Nemhogy csak örömét lelte benne, hanem arra kezdett hajlani, hogy ő maga kezdeményezze mindazt, ami eddig a legvadabb fantáziájában sem létezett. Kimondatlanul érezte, hogy teljesen új szerelmi tapasztalatai kibontják énjének eddigi csomagolását, amelyből a maga során új identitása is kilép. Ezt az új egót érezte igazi önmagának, és tudta, hogy tulajdonképpen erre születik minden nő. Vagyis arra, hogy igazi nő legyen. Most ez a nő lépett általa színpadra, új erővel és új egyéniséggel felruházottan, és végre minden a helyére került. Ezt a lehetőséget tehát egy igazi revelációként, valóságos reneszánszként élheti most meg. Azt is biztosan tudja, hogy mindezt annak a furcsa hangzású nyelvet beszélő idegen fiatal férfinak köszönheti, aki a semmiből lépett az életébe, illetve ő rontott rá véletlenül néhány nappal ezelőtt.
Amint alábbhagy lihegése, fejét fél kezére támasztva fordul a mellette fekvő férfi felé, aki hanyatt fekve mosolyog vissza rá. Kámea érzi, nagyon tetszik neki ez a fiú, de emellett érez valami mást is iránta, ami biztos, hogy ez nemcsak a testi vágyak kielégülésének puszta átélése lenne. Vagy inkább hála lenne ez új énjének kibontakoztatásáért? Talán, de lehet ennek így és ennyire nagyon örvendeni? Nem, ez valami egészen más lesz!
Miklós is kifújt egy darabig, mert az előbb bizony rendesen kinyargalta magát az ágyban. Már az első alkalommal, amikor meglátta szobájában ezt a nőt, gondolatai azonnal erotikus tartalommal töltődtek meg. Hiába volt viccbe illően komikus a vele való első találkozása, szeme akkor másfélét is látott. Nem egyebet, mint Kámea karcsú, asszonyos testalkatának izgató fenségességét. Amikor aznap este ez a nő hadrendbe állította fenomenális gyönyörűségének teljes arzenálját, és mikor mindezt extra csomagolásban is kitárta a szálló bárjának fényes márványpadlóján, hát nem lett volna a világon olyan épeszű férfi, aki ne ment volna azonnal utána a világ végére is. Hát még akkor, ha odáig még el is viszik. Márpedig őt magával ragadta az álomszép nő. Majd miután minden formaság mellőzésével belökte ebbe a tágas lakosztályba, annyi időt sem hagyva, hogy legalább bemutatkozzanak egymásnak, egyszerűen egymásnak estek, mint két párosodó vadmacska. Miklós ekkor még mindig valamiféle révületben úszva tépte le magáról a ruhát, és talán Kámeáról is, de amikor végre a tudatához is eljutott, hogy ez bizony több mint egy álom, sőt, ez nagyon is valóság, nekilódult rendesen, hogy beteljesítse azt, ami után hiába gyújtaná fel valaki a lámpákat, és közölné vele, hogy elnézést, tévedés történt. S ha netán mégis álom lenne, akkor is érdemes igyekezni, mielőtt még az ember keze a hideg falhoz ér, vagy felriad, mert valaki a vállát rángatja, miközben aggódva kérdezi, hogy „Drágám, rosszat álmodtál?” Ezúttal azonban nem történt ilyen, és miután a szó szoros értelmében megerőszakolták egymást, lehengeredtek az ágyból, ott nézték egymást lihegve. Szemtől szembe feküdtek a földön, mint akik már régebbi ismerősök lennének, de csak most érnek rá egymást köszönteni is. Annyit tudtak mondani egymásnak zavarodottan, hogy: „Helló!”
Miklósnak nem voltak túlzott illúziói a nőt illetően, mert bár egy hete tartott már a mesébe illő idilljük, abban a pillanatban, amikor a kommunikáció egy kissé fejlettebb szintjére is eljutottak már, megegyeztek abban, hogy egymás gondjait nem fogják firtatni. Annyit még tisztáztak, hogy a kalanddal egyikük sem csalja meg barátnőjét vagy barátját. Világos lett számukra, hogy ami most közöttük van, az nagyon jó s szép, ezért a legjobb az lesz, ha így is marad. Ha mégsem így alakulna, hát akkor majd másképpen lesz. Utóbbit illetően mindkettőjüknek nagyon igaza lett, de nem azért, mert megsejtették a jövőt. Nem bizony, hisz nem volt és nincs az a vakmerő jóslat vagy babonás legenda, amely megmondhatta volna akár megközelítő pontossággal is a titokzatos jövőt. 

Addig is most egyelőre egymásban gyönyörködnek. Miklós közelebb kúszik a nőhöz, aki sikló mozgással hátrál, arcát csalinak tartva felé úgy, hogy közben nem tér ki előle sem, csak helyzetbe hozza. Ekkor felülről veti rá magát és egyetlen mozdulattal lovagló ülésbe helyezkedik. Ezután ráborul a férfira, s rázúduló hajzuhatagával szinte teljesen befedi. Csuklóit megragadja, összekulcsolja azokat feje fölött, és az ágyhoz szorítja, miközben ajkaik egymást keresik. Miklós kissé felemeli a fejét, hogy elérje Kámea érzékien nyitott ajkait, de az csalfán hátrahúzódik, de csak néhány milliméterre Miklós epekedő ajkaitól, ahol megáll. Ezt a figurát Miklósnak többször is végig kell szenvednie, míg végül elveszti türelmét, hirtelen maga alá fordítja a nőt és felülről átveszi a kezdeményezést. Megint csókolni akarja Kámea száját, de az féloldalra fordítja fejét, nem adja magát, mert úgy véli, még nincs végképp meghódítva. Miklós erre vámpírként csap le a kitárulkozott nyakra, érzékien kezdi harapdálni, csókolgatni, meleget lehelve a nő fülére. Kámea felakadt szemekkel nyöszörög a gyönyörtől, önkéntelenül is felhúzza mindkét térdét, és izmos combjai közé szorítja a fiút. Az nem találja kielégítőnek a klasszikus pozíciót, begörbült háttal, mint egy leopárd, a rácsimpaszkodott nővel együtt emelkedik fel az ágyból, s úgy ül vissza, hogy Kámea az ölébe kerüljön, miközben összetapadt altestük egyetlen centire sem válik szét. Ebben a pozícióban egymást cirógatva kezdenek fergeteges játékba. Ujjaik, mint csiklandozó bogarak futkorásznak egymáson, finoman ingerelve az idegvégződésekben gazdag testrészeket. Apró, áramütésekhez hasonló rendkívül kellemes érzések sokaságával halmozzák el egymást, mintegy ráadásként a hullámzó lüktetés okozta altesti impulzusok kéjes gyönyörére. Kámea fejét hátravetve veti bele magát egy spirális orgazmusba, s amint egyre intenzívebbek lesznek gyönyörgyűrűi, egyre erőteljesebben nyög hozzájuk, a végén már sikít is önkéntelenül. Levegő után kapkod, de jön a következő spirál, még a korábbinál is magasabbra lendítve a gyönyör hullámainak intenzitását. Most Miklós a hátára fekteti, s mint egy fújtató, szerelmes bika tornyosul föléje. Teste remeg a felindultságtól, de izmai csak a fékevesztett energia pillanatnyi visszatartása ellen tiltakoznak. Ezért aztán nincs megállás, Kámeát az ájuldozás környékezi. Amikor viszont azt érzi, hogy Miklós egyre erőteljesebben hatol belé, mechanikus pontossággal lüktető testén pedig a robbanásig feszülnek izmai, akkor a végtelen gyönyör rózsaszín hullámain összeolvad vele az öntudatlanság határán lebegve. Néhány végtelennek tűnő hosszú másodpercig tart az abszolút együttlét, aztán agonizáláshoz hasonló vonaglással adják ki magukból az izmaikban felhalmozódott kéjes érzés okozta feszültséget.
Percekig fújtatnak megint, noha még mindig nincs eldöntve, ki a győztes. Ki bírja tovább ezt az iramot? Napok óta folyik a verseny, amelyik soha nem akar véget érni, mint ahogyan a valóságban soha nem is lehet véget vetni az ilyenfajta versenyfutásnak! Akárhányszor függesztenék is fel ideiglenesen a játékot, már készülnek a következőre, s alig várják, hogy megint egymásnak essenek. Szó szerint, hisz nyilvánvaló, úgy szeretne mindkettő győzni, hogy a másik adja fel a futamot.
Szerencsére a játszmák isteni rendje úgy van megalkotva, hogy a fák nem nőnek az égig, és az ember sem olyan, mint a gép. Tetszik, nem tetszik, szünetet kell tartani, s ilyenkor néha tovább tart a pihenés, mert az életben vannak más, fontosabb teendők is. Pótolni kell például a rendkívüli energia-vesztességet, Miklósnak pedig a munkáját kell elvégeznie. Ügyeinek rendezése ürügyén Kámea néha elhúz a városba, de azt sosem mondja meg, pontosan mi a dolga. Egyáltalán nem mond semmit, ezért Miklós azt sem tudja, mivel foglakozik valójában, mi a szakmája, hivatása. Annyit tud csupán, hogy két elegáns lakosztályt bérel a hotelben: egyet a szálló luxusszárnyában, ahol most vannak, és egy másikat, kevésbé drágábbat, a középső szinten. Itt lakott a kis Sammyval, akit azóta csak egyszer látott, de amint a kislány felismerte, azonnal berohant a szobájába. Azt nem tudta, hogy Kámea saját számlájára tartja-e fenn mindezt, vagy valamely intézet, esetleg magáncég fizeti a költségeit. Ő csupán abban volt biztos, hogy Kámea nem egy ágrólszakadt hivatalnok, mert bár nem visel méregdrága, márkás hitványságokat, mint a felkapaszkodott újgazdagok, semmiben nem szenved hiányt. Gardróbja elegáns, egyedi darabokból áll össze, s minden ruhadarabján a rafinéria s az elegancia rejtett vonásai ismerhetők fel. Ékszerei kétségtelenül egy vagyonba kerülhetnek: egyedi darabokból összeállított garnitúrák, régi mesterek remekei. Ilyen hagyományos családi darabokkal egyébként sem rendelkeznek a parvenük, hiába lennének felszerelkezve méregdrága Gucci, Armani vagy Hermész-cuccokkal. Kámea egy szolid anyagi háttérrel rendelkező magányos, független nő lehet, aki ismeretlen céllal tartózkodik a városban unokájával. Tökéletesen beszél különböző nyelveket, magyarul viszont nem tud. Érdeklődése nagyjából Miklósra koncentrálódik, aki számára azonban rejtély maradt, hogy vágyainak asszonya mivel foglalkozik, vagy egyáltalán mihez ért. Napközben ritkán telefonál, ilyenkor talán spanyolul vagy portugálul beszél, ritkábban olaszul. Hogy mit, az érthetetlen, mert beszélgetései egyfelől rövidre szabottak, másfelől ő azonnal félre vonul, ha hívása érkezik. Miklós az összes felsorolt nyelv közül egyiket sem beszélte, csupán olaszul értett egy kicsit. Mivel Erdélyben a románt kitanulta, s a két nyelv közt sok a hasonlóság, néha akaratlanul is elkapott néhány számára is érthető szófoszlányt. Ennyitől azonban nem lett okosabb, ahhoz viszont nem volt kedve, hogy titkon kutakodjon a nő után.
A másnapi munka gondjai ekkor még időben távoliak voltak, így a jóleső fáradtság zsibbadtsága álomba ringatta Miklóst mennyei asszonya ölén. Kámea eközben mosolyogva cirógatta a férfi hajfürtjeit, majd meglepődve vette észre, hogy az öntudatlan Miklós egyszer csak hozzá tapasztja arcát az ő kebléhez, kezével pedig finoman a füle tövéig húzza leheletfinom selyemköpenyének szélét, magába szívja annak illatát, s arcán pedig átszellemült gyermeki mosoly suhan át. Kámea nagyot csodálkozott mindezen, hisz anyaként számtalanszor látta, amiként gyermeke ugyanezt tette. Azt azonban elképzelni sem tudta, hogy mindez felnőtt férfiakkal is előfordulhat. Olyan határtalan gyöngédség fogta el erre, amely csak az anyai szeretethez hasonlítható. A szendergő fiút finoman vonta közelebb magához.

Miklós ebben a pillanatban az öntudatlanság súlyos paplanjába süppedten álmodott boldogan, miközben olyan határtalanul boldog érzés járta át egész lényét, amilyenhez hasonlót már nagyon, de nagyon régen nem érzett. Álmában újra felelevenedtek a régi emlékek, és határtalan örömmel láthatta, de inkább érezte, hogy az egykoron eltűnt ütött-kopott macija megint vele van, és hogy kedvencének puha bundája újra az arcához simul. Ez a mostani öntudat azonban minden eddigi boldogságán túltett. Álmában tudta, hogy megtalálta azt, amit eddigi életében, reménytelen céltalansággal ugyan, de mindig is keresett.
Kámea ösztönös anyaságának gyönyörével nézte, hogyan terül földöntúli mosoly Miklós szelíd arcára, s bár nem érthette a jelenség okát, ő is végtelenül boldognak érezte magát.

Nincsenek megjegyzések: