2015. január 18., vasárnap

A Hold Szerelmese 6



—Nocsak, nocsak! —köszöntötte az érkezőket a házigazda, széles ölelésre tárt karokkal. —Angélám! —ölelte át boldogan a házigazda a nőt. —De szép vagy, kis húgocskám, de szép vagy. —majd hátralépett és István felé fordulva mondta békítő hangon.
—Ne nézzen így rám, fiatalember, mert nem rabolom el az ön Angéláját, csak egy kicsit szeretni akarom még! —és most újra magához ölelte a nőt, aztán barátságosan kezet nyújtott István felé.
—Ön nagyon szerencsés, fiatalember, de azt hiszem, ezzel ön már tisztában van, nemde? —miközben kacsintott egyet cinkosan Angéla felé, mire István mosolyogva bólintott és kezet fogott a fogadásukra érkezett házigazdával.
—Ez itt a tietek, érezzétek itthon magatokat, addig laktok itt, amíg csak akartok, s ha valami kell, akkor csak szóljatok bátran a személyzetnek! —intett egy széles mosoly kíséretében egy igen elegáns udvarkert végében álló csinos épület felé, és máris távozni készült.
—Hová rohansz úgy máris? —kérdezte tőle Angéla bosszúsan.
—Jaj, hát tudod, kis angyalom, te csak tudod, hogy…
—Bácsikám! —csapta Angéla a lábát mérgesen a földhöz, mire a távozni készülő öregúr azonnal megállt, és zavarodottan nézett a húgára. —Nos? —kérdezte Angéla vészjósló hangon.
—Hát izé… én tényleg nagyon sietek, s talán ezért feledkeztem meg így egy kissé… magamról…
—Bácsikám! Mi nem nyaralni jöttünk ide. Mi hozzád jöttünk! —mire a bácsika kérdően nézett vissza rá, és értetlenül tárta szét karjait.
—Hozzám? —kérdezte bambán, mire Angéla igen természetes hangon válaszolt.
—Igen. Hozzád!
—Hát… én nagyon örvendek, hogy… szóval nagyon jól tettétek… de én, hisz tudod, hogy én nem vagyok… vagyis… — magyarázkodott félszegen, Angéla pedig újra szigorúan nézett rá.
—Nagyszerű! —kapott hirtelen a fejéhez a nagybácsi szélesen elmosolyodva. —Van egy jó ötletem.
—Igen? —kérdezte erre Angéla kislányosan nyafogó hangnemre váltva.
—Én most egyszer elrohanok, mert egy halaszthatatlan ügyben kell intézkednem, de ti ezzel egyet se törődjetek, hanem költözzetek csak be, egyetek-igyatok, a medencében van víz is…
—Tiszta szerencse, hogy van benne víz! —vágta közbe Angéla, és most csípőre tette a kezét is. 
—Hát persze, hogy van… hogyan is gondoltad… jaj, igen! Estére végzek, akkor én is ráérek, és akkor találkozhatunk egy jó kis helyen, ahol megbeszélhetjük a dolgokat, ismerkedhetünk is…
—Igen? És hol van az a jó kis hely? Hol találhatunk majd rád?
—Hát természetesen a Casinóban.
—A Casinóban? Az neked egy jó kis hely?
—Hát, na! Persze nem muszáj, ha nem akarjátok, de van ott azért olyan zárt szalon is, olyan klubféle izé… és végül is, hol lehetne a legjobban elbeszélgetni, ismerkedni, mint egy jó gyertyafényes vacsoránál, egy elegáns kártyaasztal mellett? Nem?
—Kártyaasztal mellett… —visszhangozta Angéla.
—Persze! —vágta rá az öregúr bátorítóan. —Ott lehet a legjobban.
Angéla kérdően nézett Istvánra, aki tanácstalanul tárta szét karjait.
—Majd meglátjuk. —válaszolta Angéla kissé megbékéltebb hangon, mire a nagybácsi még hozzátette:
—A bejáratnál csak be kell majd mutatkoznotok, tudni fognak rólatok! —ezzel elköszönt, beszállt egy várakozó luxus-limuzinba, és máris tovatűnt az elegáns villanegyed kanyargós utcáinak egyikén.
István odalépett Angéla mellé, átölelte, majd nyafogó hangon utánozta Angéla korábbi hangját.
—Bácsikám! A kicsi aranybogár húgocskád elesett, és megütötte magát. —hangot váltott, és most a nagybácsit utánozta. —Hol ütötte meg magát az én drága, aranyos kicsi kincsem? Hadd pusziljam össze vissza, hogy ne fájjon!  Itt, né! —tette a kezét Angéla fenekére, most újra azon a nyavalygós lányhangon beszélve, miközben jóízűen nevetni kezdett.
—István! —fordult feléje Angéla, kissé feszengve a férfi merész fogásától, miközben óvatosan széttekintett, hogy vajon nem látja meg őket valaki.
—Csak azt ne mond, hogy nem lenne képes ez a nagybácsi ott is megcsókolni az ő kis húgát, csakhogy az ne csapkodja úgy a lábát, olyan megennivaló kedvesen, olyan szeretetreméltóan…
—Te csak ne gúnyolódj… —válaszolta Angéla, de a férfi most két kézzel ragadta meg a fenekét, és határozottan magához vonta.
—Most, hogy megtudtuk, hogy van itt olyan medence, amelyikben víz is van, végre magadra fogod venni azt a kék fürdőruhádat, és akkor megláthatod majd, hogy én mekkora puszit nyomok erre a labda-kerek fenekedre, függetlenül attól, hogy fáj vagy sem!
—István! Meglátnak! —tiltakozott Angéla zavarodottan széttekintve.
—Kit érdekel? —válaszolta a férfi, és a nő ruháját kezdte el kigombolni gondtalan nyugalommal.
—István! Kérlek! —nyöszörgött Angéla borzongós hangon. —Inkább átöltözök…
—Inkább vetkőzz!
—Itt, a kertben?
—Miért? Itt nem lehet?
—Nem lehetne inkább ott bent? —kérdezte Angéla kétségbeesetten, miközben a virágokkal, bokrokkal díszített udvarkert hátterében húzódó, teraszos villa felé intett.
—Honnan tudjam, hisz még be sem mentünk, hogy szétnézzünk? —válaszolta férfi, miközben egy pillanatra sem hagyott fel azzal, hogy Angélát kihámozza a nyári ruhájából.
—István! Meglát valaki! —tiltakozott Angéla megint, mire a férfi egy határozott mozdulattal magával rántotta a kert közepén díszelgő virágok közé, ahol a kör alakú park díszcserjéinek takarásában, baldachinként borult föléjük a törpepálmák koronája.
—Itt nem lát meg senki. —állapította meg a férfi elégedetten, és egy határozott mozdulattal szétrántotta Angéla ruhájának az elejét. Repültek a gombok mindenfelé, Angéla pedig elképedten nézett a férfira, pár másodpercig gondolkodni látszott, aztán hirtelen átkarolta a férfi nyakát, és határozottan rántotta magára.
—Édes Istenem! —suttogta még mindig hitetlenkedve, de aztán már semmi sem aggasztotta többé, örült tempóban igyekezett megszabadulni attól a kevés ruhadarabtól is, ami még a testét fedte.

Hogy most látta őket valaki vagy sem, azt nem lehet tudni, de az eddig nyitva álló, kovácsolt vaskapu szárnyai most csendesen becsukódtak, és egy jó félóra múlva, mikor kissé ziláltan előkászálódtak már a virágok közül, egy fehér inges boy állt meg tisztességes távolságban tőlük, és illedelmesen köszöntötte őket.  Angéla erre azonnal keresgélni kezdett valamit a gépkocsijuk csomagtartójában, a férfi pedig zsebre dugott kézzel vizsgálgatni kezdte a kerekek állapotát. Fél lábbal meg is lökdöste az egyiket, hogy vajon nem lenne vele valami gond, Angéla közben sehogyan sem találta azt a valamit, amit annyira keresett, és valahogy egyiküknek sem volt kedve beszédbe elegyedni azzal a türelmesen várakozó, fapofájú valakivel.

*

—Bevallom neked, hogy az általad korábban elmondottak alapján, én egészen másvalakinek képzeltem el a te nagybácsikádat. —mondta a férfi, miközben szárazra igyekezett dörzsölni a haját egy törülközővel.
—Nagyot csalódtál?
—Ja, nem! Dehogy, csak meglepett…
—Meglepett?
—Valójában nem is, csak most már képtelen vagyok eldönteni, hogy mikor mondtál igazat…
—Ha már meglepetéseket emlegetsz, akkor hadd jegyezzem meg, hogy engem is ért ma meglepetés.  —állt vele szembe Angéla határozottan, mire a férfi abbahagyta a haja dörzsölését és kérdően nézett rá.
—Nagyot csalódtál? —kérdezte ő is.
—Csalódás? Dehogy!
—S akkor?
—Meglepetést emlegettem, nem?
—Pontosabban?
—Megleptél, nem vitás, de ami igazán meglepett, az én magam vagyok. Vagyis az, hogy én ilyesmire képes vagyok.
—Mire vagy képes?
—Na, ne, ne idegesíts, kérlek!
—Mivel idegesítelek?
—Ezekkel a naiv kérdéseiddel! Úgy viselkedsz most, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna az, hogy virágágyásokban szeretkezzünk fényes nappal…
—Miért? Sötétben természetesebb volna?
—Ah, megint kezded! Nálad ez bevett szokás, hogy így, egyet gondolsz, és…
—Miért? Nem volt jó?
—Nem ezt kérdeztem…
—Jó volt vagy sem? —lépett közelebb hozzá a férfi.
—Most nem erről van szó…
—Igen vagy nem? —ölelte át a férfi, miközben fél kezével a nő álla alá nyúlt, és óvatosan felemelte annak lehajtott fejét. —Nézz a szemembe!
—Hát, nem mondom… tetszett, de tudod mit? —nézett rá a nő elgondolkodva, a férfi pedig kérdően nézett vissza rá. —A legjobban az izgatott, hogy valaki rajtakap. Furcsa, nem?
—Na, ugye! —vágta rá a férfi diadalmasan. —Az előbb még te gyanúsítgattál, hogy én olyan vagyok, aki csak úgy, úton-útfélén szokta…
—Nem gyanúsítgattalak, csak kérdeztem.
—Az, ahogy kérdezted, az felért egy vádirattal.
—Vád vagy sem, még nem válaszoltál a kérdésemre. Ez nálad így szokás? —mire a férfi hosszasan gondolkozott, majd őszinte hangon válaszolt.
—Nem. Egyáltalán nem.
—És akkor?
—Nem tudom. Veled valahogy olyan más minden. Csak rád kell néznem, és…
—És?
—Hát nem látod? Rád nézek, ne adj Isten, rád teszem a kezem is, és akkor…
—Akkor?
—Akkor beváglak a virágágyásba.
—Miért épp a virágágyásba?
—Mert az volt legközelebb.
—Huh! Vigyáznom kell, mert mi történt volna akkor, ha netán épp kukák mellett álldogáltunk volna?
—Hát akkor jól vigyázz! —nevette el magát a férfi. —Egyébként te emlegetted, hogy gyereket akarsz, én csak igyekszek a helyzet magaslatán lenni.
—Ja, úgy? Szóval ezért vagy így beindulva. —állapította meg Angéla egy felismerést mímelve.
—Igen! Azt hiszem. Ezért vagyok ilyen izé... kissé kanos... és még valamiért.—tette hozzá, ő is egy mély elgondolkodást színlelve, mire Angéla érdeklődve nézet fel rá. —Azért, mert teljesen beléd vagyok bolondulva.
—Azzal te nem vagy egyedül.
—Miért? Ki van még beléd bolondulva?
—Hogy ki? Azazhogy… Én vagyok beléd bolondulva, nem érted?
—De igen, de…
—Sokat jár a szád. —szólt rá Angéla hirtelen türelmét vesztve, miközben széttárta fürdőköpenyének szárnyait.
—Előbb úgy értettem, hogy…
—Nos, akkor most végre megérted. —vágott közbe a nő újra, és egy hirtelen mozdulattal lelökte a férfit az egyik kanapéra. —Most én jövök. —kibújt a köpenyéből, kissé megrázta a fejét, érzékien szétzilálva a haját.
—De itt nem láthat meg senki. —jegyezte meg a férfi viccesen, mire Angéla sejtelmesen válaszolta: —Nem, de ez egyébként is most csak neked szól. —és ezzel ráborult a férfira, akinek szeme azonnal fennakadt a lágy érintés varázsától.
—Szent Isten! —nyöszörögte elbódultan. —Nekünk meg azt mondták, hogy Éva annak idején valamiféle almával bolondította el Ádámot. —fűzte hozzá, de aztán többé semmit sem szólt, hanem hagyta magát a paradicsomba vitetni, ahonnan állítólag végérvényesen kirúgták az ember fiát és lányát, mert volt bátorságuk a tiltott gyümölcsből kedvükre csemegézni.

folytatása következik

Nincsenek megjegyzések: