2016. július 28., csütörtök

A Hold Szerelmese 10


István helyet foglalt a számára felajánlott helyen, a gépek billentyűzeteit vizsgálgatta, a mellette foglalatoskodó technikus magyarázni kezdett, közelebb húzott néhány állványra szerelt képernyőt, hogy mindketten jobban láthassák a különböző számsorok, grafikonok sokaságát. István néha csak bólintott, párszor kérdezett is valamit és úgy tűnt, hogy minden rendben van, mert pár perc múlva elmélyülten dolgozni kezdett az egyik gép billentyűzetén. Felügyelője csak nagy ritkán szólt közbe, olykor mutatott is valamit, néha rövid magyarázatokat fűzött hozzá, de egy idő után már nem szólt közbe, hanem elgondolkodva dőlt hátra a székében, szótlan figyelmességgel követte István minden mozdulatát.
A nagybácsi érdeklődve figyelte egy darabig az eseményeket, majd Angéla felé fordulva, kedélyes hangon megjegyezte:
–Nem kell aggódnod, kedvesem, mert ez csak egy egyszerű teszt…
–Bácsikám!  
–Ez csak egy egyszerű teszt, ami végső soron semmin sem változtat…
–Bácsikám! –vágott közbe Angéla egy hanghordozással feljebb, mire a nagybácsi abbahagyta a magyarázkodását, kezébe fogta italát, és helyet foglalt Angéla mellett. Gondolkodni látszott egy jó darabig, aztán beszélni kezdett.
–Az elmúlt napokban láttam valamit, amire képtelen vagyok megfelelő magyarázatot adni, ezért most egy olyan személyre szabott programsorozatot futtatunk le vele, ahol kiderülnek a dolgok. Valójában ez egy sokoldalúan kifejlesztett program, ami integrált teszteket tartalmaz, többek közt számtani pontossággal kiszámítható a vizsgáztatott személy intelligencia hányadosa is, miközben azok az úgynevezett intuitív képességei is megmutatkozhatnak, bár megjegyzem, ezeket az úgynevezett ördögi képességeket még eddig senkinek sem sikerült tudományosan igazolni. Ettől függetlenül persze vannak matematikai zsenik, hihetetlenül jó, fejben számoló egyének, de a jövőbe ennyitől még senkinek sincs és nem is lehet betekintése. Utóbbit például itt nálunk nagyon könnyen lehetne demonstrálni úgy, hogy jön valaki, ránéz valamire, egy bizonyos trendre például, és megmondja, hogy egy bizonyos idő múlva mi lesz annak az értéke! Bizonyos törvényszerűségek ismeretében egy nagyon jó trader a gyakorlatban elérheti egy ideig-óráig a helyes irányba történő elmozdulások mesés hatvan százalékát is, de ez a képesség hosszú távon már nem bizonyul ennyinek, mert a statisztikák világosan megmutatják, hogy nem több és nem kevesebb az ilyen sikeres jóslatok száma, mint amennyit a valószínűség-számítás klasszikus formulái is megjósolnak. Vagyis, hosszú távon, a sikeres kötések átlaga közelit az ötven-ötven százalékhoz. Ezen a lehangolónak tekinthető arányon csak az tud javítani egy keveset, ha a rendelkezésünkre álló információkat képesek vagyunk időben felhasználni, és ezzel némi lépéselőnyre szert tenni a konkurenciával szemben. Éppen ezért az itteni berendezéseink mindenik darabja méregdrága, és rendkívül megbízható. Itt csak kizárólag a saját céljainkra fenntartott kommunikációs kábelrendszereket használjuk, néha párhuzamosan többet is, ami biztosítja számunkra azt, hogy késedelem nélkül, időben értesüljünk a világban történő eseményekről. Ez a kritikusnak tekinthető időintervallum néha a másodperc töredéke is lehet, ami alatt eldőlhet az, hogy sikeresek vagyunk egy vállalkozásban, vagy sem. Rendszeresen megtörténik az is, hogy bizonyos államok, intézetek szándékosan késleltetnek információkat, vagy hamis, kétértelmű adatokat szivárogtatnak ki, és bár ez a nemzetközi egyezmények értelmében törvénytelen, a felügyelő nemzetközi szervek ilyenkor súlyos szankciókat helyeznek kilátásba, ennek ellenére, mégis történnek csalások és durva adathamisítások is. Nekünk pedig mindezzel valós időben számolnunk kell, mert a ravaszul megtervezett, jól álcázott csalásokat kideríteni rendkívül nehéz, a bizonyítási eljárások pedig nehézkesek, bonyolult procedúrát jelentenek, az idő pedig nem áll meg. A folyamat egy száguldó tehervonat tehetetlenségével tovagördül, s mire bárki észbe kapna, már új helyzetek teremtődnek, az elmúlt pillanatot pedig semmiféle eljárással, jogi procedúrával nem lehet már visszahozni. Nos, mindezt itt most csak azért igyekszem neked felvázolni, hogy lásd te is, mekkora felelősséggel jár, és hogy mekkora körültekintéssel kell minden lépésünket eltervezni. Hogy mennyire nehéz a legkényesebb kérdést is helyesen kezelni, ami a legnehezebb és a lehető legkiszámíthatatlanabb eleme ennek a rendkívül bonyolult folyamatnak. Az embert! Azt a valakit, aki lehet lelkes, tettre kész, sikereket szomjazó, de lehet törtető, pénzéhes is, aki néha kifárad, kimerül, frusztrált lesz, vagy csak egyszerűen figyelmetlen, és akkor máris jönnek a gondok! Értesz, kis angyalom? –fejezte be előadását a bácsika, és most ajkaihoz vitte a poharát.
–Igen. Azt hiszem, értem. –kóstolt italába Angéla is, majd bácsikája példáját követve, a helyiség túlsó végében zajló eseményekre figyelt, ahol István elmélyülten követte az előtte kirajzolódó grafikonokat, néha az előtte lévő billentyűkön gépelt, közben tekintetével a többi grafikont is figyelemmel követte, tekintete néha ide-oda cikázott, módosításokat eszközölt, aztán kivárt egy darabig, majd újra szerkesztett valamit az előtte lévő konzolon. A mellette helyet foglaló asszisztens egy hosszú nyomtatott ívet görgetett a kezében, amit a képernyők egyikén lévő számsorokkal vetette össze, egy idő után pedig egyre izgatottabban fészkelődött a helyén. Pár másodpercig a kezében tartott hosszú számsort figyelte, aztán a képernyőre figyelt, s mikor azon egy frissítés után új számsorok kezdtek el sorakozni, izgatottan felállt a helyéről. Megint a kezében tartott számsorokra tekintett, aztán a képernyőkre, és mint aki nem hisz a szemének, tanácstalanul a fejét kezdte vakargatni. Leengedte a kezében tartott ívet, ellépett az egyik üvegtábla mögé, ahol magyarázgatni kezdett valamit az egyik kollégának, aki belegyezően bólintott, majd visszatért, és az egyik gépből kiömlő, számsorokkal telenyomtatott újabb papírtekercs ívét ragadta a kezébe. Pár percig figyelmesen vizsgálgatta, aztán összehasonlította a képernyőn frissülő számsorokkal, majd megdöbbenve engedte le, tanácstalanul nézett szét, tekintete a nagybácsi kérdő tekintetével találkozott, de csak a vállát volt képes vonogatni.
–Elnézésedet kérem. Csak egy pillanatra! –fordult kérésével Angéla felé a nagybácsi, felállt és a szemmel láthatóan zavarban lévő emberéhez lépett.
Suttogva váltottak pár szót, mire a nagybácsi is István mögé lépett, a kezébe vett nyomtatott íven lévő számsorokat figyelgette egy darabig, aztán a képernyőkön lévőket. Elgondolkodva simogatta az állát, valamit odasúgott a mellette várakozó emberének, aki ellépett, és újra az üvegtáblák mögött ülő kollégával tanakodott valamit, mire az István körül lévő képernyők tartalma egyből megváltozott. A nagybácsi megnyugtatóan tette István vállára a kezét, mondott neki valamit, mire István csak bólintott, figyelt egy darabig, aztán ugyanúgy folytatta, mint korábban. A nagybácsi helyet foglalt mellette, de most csak két képernyő tartalmára figyelt, amiken egy mindegyre változó, színes grafikon görbéje rajzolódott ki. István néha adatokat írt be, mire a bal oldali grafikon megváltozott, időnként felfele mutatott, újabb beírást követően, pár perc múlva pedig csökkenő értékeket. A jobb oldali kissé másképpen nézett ki, sokkal több töréspontot tartalmazott, de a végső burkológörbéje ugyanúgy, szinte ugyanolyan arányú kitérésekkel felfele, vagy lefele mutatott, néha másodpercnyi pontossággal lekövetve a baloldalon lévő grafikon rajzolatát.  A nagybácsi merev szemmel, hosszasan bámulta, összeráncolt homlokkal István felé fordult, felállt, intett az embereinek, mire a képernyőkön megfagytak a grafikonok, István pedig kissé meglepődve, kérdően nézett szét, aztán felállt ő is. A nagybácsi szótlanul kezet nyújtott neki, elismerően bólogatott, miközben szemében mindvégig egy furcsa, hitetlenkedő fény csillogott.

–Rendezzétek el otthon a dolgaitok, mert mikor ide visszatértek, akkor már itt is fogtok maradni! –búcsúzott a nagybácsi a gépkocsijukba beszállni készülődő Istvántól és Angélától. Angéla megölelte bácsikáját, a két férfi barátságosan kezet fogott, aztán beszálltak a gépkocsiba, és már ott sem voltak. A hátramaradó nagybácsi elgondolkodva nézett utánuk, álldogált még egy darabig, aztán elindult az Erőd a felé. Néhány perc elteltével helyet foglalt egy hangszigetelt tárgyalóterem asztalánál, ahol már vártak rá. Pár másodpercig eltűnődve babrálta az elébe helyezett aktákat, hitetlenkedve csóválta a fejét, majd az asztalnál ülők felé fordította tekintetét, aztán csak ennyit mondott:
–Lássunk hozzá! –mire az egyik vendége közelebb vonta bőrmappáját, belenézett és beszélni kezdett.
 –Született 19… –és sorban elmondott mindent, amit elmondani lehet valakiről.
Később egy másvalaki tartott beszámolót.

–… első fázisban négy paraméter alapján vizsgáltuk, ebből kettő ismeretlen függvénysorozat szerinti változókat generált, a másik kettő prediktíbilitása legfeljebb negyven százalék lehetett. Az eddigi tesztek során, a hasonlóan vizsgált személyek által elért legmagasabb eredmény 110 pont. Az alanyunk egy negyedórás akkomodáció után már 80 körül teljesített, ami idővel egyre emelkedett, hatvan perc után már 180 pont körül tartott, ahol stabilizálódni látszott. Ekkor átváltottunk egy sokkal gyorsabb fázisra, amikor az adatok öt másodperces késleltetéssel érkeztek, ám mindez szinte semmit sem változtatott a teljesítményén, sőt! Az utolsó fázisban, mikor már élesben ment a játszma, egyre magasabb szintre emelkedett úgy, hogy a végső összesítésben már 220 ponttal zárt. Ez százalékarányban kifejezve, egy töredékkel több mint hetven százalék…

(folytatása következik)

2016. február 10., szerda

A Hold Szerelmese 9


Roppant méretű acélállványokra rögzített, mozivászon nagyságú kijelzők százain ördögi sebességgel számjegyek milliói futkostak, másokon színes indikátorok villogtak, táblázatokba tömörített nevek, rövidítések váltottak időnként színt, rangsorolást, másokon pedig grafikonok ezrei mutatták a különféle valuták, értékpapírok árfolyamát, a pillanatnyi változások mértékét. A megváltozó értékarányokat, piaci ingadozásokat és mindenfajta egyéb gazdasági indikátorokat is, amire az arénaszerű terem alsó szintjén a számtalan képernyővel teletűzdelt asztaloknál, elképesztő mennyiségű kommunikációs kellékkel felszerelkezett brókercégek alkalmazottjai figyeltek, reagáltak, néha hosszú beszélgetésbe bonyolódva informálódtak, alkudtak, üzleteket kötöttek, megbízatásokat teljesítettek, néha beláthatatlan spekulációkba bonyolódva, megszállott lelkesedéssel igyekeztek minél nagyobb hasznot húzni az értéktőzsde bábeli zűrzavarának információs tengerében.
–Íme, a gyár! –intett a nagybácsi mosolyogva, és maga elé, az emeleti figyelőirodák egyikének üvegtáblája elé tessékelte vendégeit, majd melléjük állt, pár pillanatig ő is a lenti tevékenységet figyelgette, félszemmel időnként Istvánra nézett, aki csillogó szemmel, érdeklődve nézte az előttük bonyolódó eseményeket. –Nos?
István elragadtatva nézte az elébe táruló számjegyek, grafikonok sokaságát, először csak remegésszerű képsorokká állt össze elméjében a kaotikusan váltakozó számsorok végtelen játéka, sejtések ötlöttek fel benne, önkéntelenül is rejtett összefüggések körvonalazódtak hirtelen felpörgő agyában, ahol egyre ésszerűbbek lettek a grafikonok, számok változásai. Szemében fények, színes sávok kezdtek el vibrálni, önkéntelenül, megbabonázva lépett közelebb, kezét az előtte lévő üvegtáblára tapasztva kimeredt szemmel nézett és csak nézett, valamiféle furcsa transzba esve. Agya önkéntelen, őrült iramban a szeme elé tárulkozó számsorok végtelen sokaságát elemezte, helyezte át, csoportosította majd egy merőben más értelmezésben villantotta fel elméjének képernyőjén.
A nagybácsi figyelmét mindez nem kerülte el, aki élénk figyelemmel követte István viselkedésének minden rezdülését, ezért így folytatta:
–Válogatott, tapasztalt szakemberek csapata dolgozik itt, magas szintű képzettséggel rendelkeznek mindannyian, de mint mondottam, ez itt mégis csak egy gyár, ahol végtermékként legfeljebb profitot termelnek. –de István erre sem reagált, mire Angéla lépett hozzá, óvatosan vállára tette a kezét és megkérdezte:
–István! Tetszik?
Mint akit álmából ébresztenek, István megfordult, pár pillanatig Angélára bámult, miközben szemében kialudt az a korábbi furcsa fény, és szinte dadogva válaszolt.
–Elképesztő! Csodálatos! –és most visszafordulva még egyszer a lenti látványosságot kezdte el bámulni, de aztán elfordult és fejét megrázva már mosolyogva mondta: –Elnézését kérem, de nagyon elragadott ez a látvány.
A nagybácsi mindezt egy enyhe mosollyal a szája szélén, fejével biccentve nyugtázta, egy darabig még gondolkodni látszott, aztán így folytatta:
–A lényeg, amit valójában bemutatni szeretnék nektek, az nem is ez, hanem valami más.
Ezzel indult is előre, majd maga elé tessékelve vendégeit, egy hosszú folyosó végébe vezette őket, ahol biztonsági emberek fogadták, majd a zárt ajtók mögé kísérték őket, és egy lifttel egy bunkerszerű helyiségbe süllyedtek. Itt újabb biztonsági eljárások után beléptek egy terembe, ahol az előbbi, üzletkötő helyiséghez hasonlóan, képernyők, számítógépek sokasága fogadta őket.


–Íme, az Erőd! –jelentette be a helyiségben igen otthonosan mozgó nagybácsi, egy széles mozdulattal bemutatva a rendkívül modern műszaki berendezésekkel telezsúfolt helyiséget. Vendégei őszinte csodálattal néztek szét a számtalan képernyőn futó grafikonnal, mutatókkal telezsúfolt helyiségben, ahol üvegtáblák mögött néhány fehér köpenyes szakember tevékenykedett elmélyülten a vezérlőpanelok billentyűzete előtt, tekintetüket a képernyőkre szegezve.
–Mint említettem, az előbb látott részleg csak egy üzem, ami profitot termel, és aminek alapanyaga nem más, mint a valós idejű, hiteles információ! –folytatta a bemutatót a nagybácsi. –Ez a részleg az a helyiség, ahová a világ minden részéről összefutnak az adatok, többek közt a nem hivatalos információk egy része is, aminek egy részét a fenti kereskedési platform információs adatbázisával azonnal megosztunk, az értesülések egy másik része pedig kielemzésre kerül. Az így kinyert, letisztázott adatainkkal adott esetben segíthetjük az üzlettársainkat, némely információt pedig a magunk hasznára, saját érdekünkben visszatartunk, mert az információ az hatalom. Aki a leghamarabb jut információkhoz, övé lesz a lépéselőny, ami már fél győzelem. Megtörténik azonban az is, hogy ezek a néha titkosnak számító infók lesznek azok, amelyek pontosan azt okozzák, hogy nem fogunk semmit sem lépni, mert pillanatnyi vagy hosszabb távú stratégiai érdekünk ezt kívánja. Hogy mikor és hogyan lépjünk, azt itt, ebben az Erődnek elnevezett helyiségben döntjük el.
István érdeklődve nézte az eléje tárulkozó műszaki csodát, a számtalan grafikonnal, kimutatásokkal tele képernyők sokaságát, az ördögi gyorsasággal pergő számsorokat, és most megint érezte, hogy lassan hatalmába keríti az a korábbi delejes vonzás, ami a képernyőkön elébe tárulkozó számok látványa önkéntelenül váltott ki belőle. Villanásszerű összefüggéseket vélt látni, amikről ő maga sem tudott számot adni önmagának, csak azt tudta, hogy amit lát, abban egy matematikai pontossággal kiszámítható valami van, és akkor már csak az elegendő mennyiségű szabályszerűségeket kell kiszámolni, aminek alapján kizárhatja azt, ami nem történhetik meg. Most hirtelen így fogalmazta meg, meglehetősen zavarosan a hirtelen rátörő valaminek a lényegét, mikor a nagybácsi szavai újra visszarángatták a közérthetőbb, hétköznapi dolgok világába.
–Most pedig bemutatom nektek azt, ami számunkra a legfontosabb. –és ezzel egy másik helyiségbe tessékelte vendégeit, ahol ugyancsak számítógépek és képernyők fogadták őket, de itt már egészen más volt a hangulat, másképpen volt kialakítva a környezet is. Másak voltak a bútorok, széles bőrkanapék, bőrfotelek, hangulatosabb volt a megvilágítás, tágasabb volt a tér, egy üvegajtókkal elválasztott, szomszédos helyiségében pedig zöld növények, eleven színű virágok pompáztak, a körbejárható mesterséges sziklákról vízesés csordogált egy tavacskába, melyben aranyhalak úszkáltak.
–Itt van a cégünk stratégia elemzési központja és a szimulációs részlege, ahol a szuperszámítógépek segítségével próbálunk kialakult helyzeteket elemezni, régebbi események alapján szabályszerűségeket kideríteni. –magyarázta a házigazda, miközben a kényelmes heverők mellett lévő bárpult mögé lépett.
–Itteni tevékenységünk során a korábbi hibás döntések tanulságait is igyekszünk levonni, mert jó tudni és szerényen elfogadni azt, hogy semmilyen, általunk eddig sikeresen alkalmazott módszer sem lehet tökéletes. A mi esetünkben ez hatványozottan igaz, mert bár az értéktőzsde piacán léteznek bizonyos törvényszerűségek, egyvalami a mai napig megdönthetetlen tény maradt! Az, hogy mi fog történni a következő pillanatban, azt eddig még senki sem tudta még csak megközelíthető pontossággal sem előre megjósolni! Ha ez valakinek valaha is sikerülni fog, akkor az a valaki roppant gazdag ember lesz, vagy a feje tetejére fogja állítani az egész világot, bár szerintem mindkettőt egyszerre fogja megtenni, és akkor mindannyian végképp búcsút mondhatunk a mai, általunk ismert pénz világának. Addig azonban, míg valaki nem áll elő egy olyan tudományosan igazolt módszerrel, amivel az eddig ismert tőzsdei trend előre kiszámítható lesz, legalább ötven plusz egy százalékos pontossággal, addig sajnos marad minden a régiben. Egy italt? István? Angéla? –fejezte be előadását a nagybácsi mosolyogva.
Angéla egy üdítő koktélt kért, elvette a bárpultra kikészített poharát, majd helyet foglalt az egyik kényelmes bőrkanapén, István mosolyogva intette, hogy nem kér semmit, majd zsebre dugott kézzel, elgondolkodva bámult ki az üvegtáblák mögötti zöld oázisra. A nagybácsi kezébe vette maga készítette gyümölcslével hígított italát, Angélára nézett, aki üdvözlően emelte fel a sajátját, majd szájához vitte, és belekortyolt. Tekintetük ezután újra találkozott, Angéla kérdően nézett rá, közben elmosolyodott, a nagybácsi gondolkodni látszott, egy darabig állt, aztán érintetlen poharát az asztalra helyezte, és így szólt.
–Hát akkor térjünk rá a lényegre! –mire István is megfordult, a nagybácsi várakozóan nézett rá. István erre ellépett az ablaktáblától és Angéla mellet foglalt helyet.
–Nem fogom kerülgetni a lényeget, hanem elmondom, hogy miért vagyunk itt. –folytatta, kezével a környező helyiségre mutatott.
–Ti a segítségemet kéritek, ami számomra örvendetes és megtisztelő is egyben. Én mindezt jó kedvvel teszem, közben hangsúlyozni szeretném, hogy ebben nincs semmiféle kötelesség vagy kényszerérzet. Valójába hálás vagyok a sorsnak, hogy a segítségetekre lehetek, de ez most nem fontos. Ami a lényeghez tartozik, nos, azzal már egészen másképpen állunk. István! Elmondom őszintén! Nem tudom eldönteni, hogy mire véljem az eddig tapasztalt képességeidet, csak azt tudom, amit gondolok, de annak alapján sem tudom eldönteni, hogy hogyan lehetünk mi az egymás hasznára. Ajánlatom a következő! Rendelkezésedre bocsájtjuk az egyik szimulátorunk számítógépét, amin a cégünk szakemberei szoktak vizsgázni. Különböző teszteket kell elvégezni, a kollégák majd segítenek, hogy megértsd az alapelveket, te pedig igyekezz, a végén pedig mindannyian tudjuk, hogy hogyan állunk, és akkor már tudjuk azt is, hogy miről beszélünk, hogyan legyen tovább. Rendben?
István figyelmesen hallgatta az öregúr ajánlatát, a végén belegyezően bólintott.
–Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, köszönöm, de mikor fogunk hozzá?
–Ha csak ez a gond… –nevette el magát a nagybácsi, a helyiség túlsó felében lévő egyik számítógép asztala felé intett, ahová most egy overallos technikus lépett, és várakozóan megállt. István azonnal felállt a helyéről, búcsút intett és indult is, Angéla pedig vidáman kiáltotta utána:
–Sok sikert! –majd a nagybácsija felé fordulva, mosolyogva mondta: –Nagyon köszönöm, bácsikám! Nagyon köszönök mindent!
 –Nono! Várd csak ki a végét! –hárított nevetve a nagybácsi, majd kezébe vette a poharát, magasra emelve ezt mondta: –A sikerre!

–A sikerünkre! –nevetett vele Angéla is vidáman.

(folytatása következik)