2016. február 10., szerda

A Hold Szerelmese 9


Roppant méretű acélállványokra rögzített, mozivászon nagyságú kijelzők százain ördögi sebességgel számjegyek milliói futkostak, másokon színes indikátorok villogtak, táblázatokba tömörített nevek, rövidítések váltottak időnként színt, rangsorolást, másokon pedig grafikonok ezrei mutatták a különféle valuták, értékpapírok árfolyamát, a pillanatnyi változások mértékét. A megváltozó értékarányokat, piaci ingadozásokat és mindenfajta egyéb gazdasági indikátorokat is, amire az arénaszerű terem alsó szintjén a számtalan képernyővel teletűzdelt asztaloknál, elképesztő mennyiségű kommunikációs kellékkel felszerelkezett brókercégek alkalmazottjai figyeltek, reagáltak, néha hosszú beszélgetésbe bonyolódva informálódtak, alkudtak, üzleteket kötöttek, megbízatásokat teljesítettek, néha beláthatatlan spekulációkba bonyolódva, megszállott lelkesedéssel igyekeztek minél nagyobb hasznot húzni az értéktőzsde bábeli zűrzavarának információs tengerében.
–Íme, a gyár! –intett a nagybácsi mosolyogva, és maga elé, az emeleti figyelőirodák egyikének üvegtáblája elé tessékelte vendégeit, majd melléjük állt, pár pillanatig ő is a lenti tevékenységet figyelgette, félszemmel időnként Istvánra nézett, aki csillogó szemmel, érdeklődve nézte az előttük bonyolódó eseményeket. –Nos?
István elragadtatva nézte az elébe táruló számjegyek, grafikonok sokaságát, először csak remegésszerű képsorokká állt össze elméjében a kaotikusan váltakozó számsorok végtelen játéka, sejtések ötlöttek fel benne, önkéntelenül is rejtett összefüggések körvonalazódtak hirtelen felpörgő agyában, ahol egyre ésszerűbbek lettek a grafikonok, számok változásai. Szemében fények, színes sávok kezdtek el vibrálni, önkéntelenül, megbabonázva lépett közelebb, kezét az előtte lévő üvegtáblára tapasztva kimeredt szemmel nézett és csak nézett, valamiféle furcsa transzba esve. Agya önkéntelen, őrült iramban a szeme elé tárulkozó számsorok végtelen sokaságát elemezte, helyezte át, csoportosította majd egy merőben más értelmezésben villantotta fel elméjének képernyőjén.
A nagybácsi figyelmét mindez nem kerülte el, aki élénk figyelemmel követte István viselkedésének minden rezdülését, ezért így folytatta:
–Válogatott, tapasztalt szakemberek csapata dolgozik itt, magas szintű képzettséggel rendelkeznek mindannyian, de mint mondottam, ez itt mégis csak egy gyár, ahol végtermékként legfeljebb profitot termelnek. –de István erre sem reagált, mire Angéla lépett hozzá, óvatosan vállára tette a kezét és megkérdezte:
–István! Tetszik?
Mint akit álmából ébresztenek, István megfordult, pár pillanatig Angélára bámult, miközben szemében kialudt az a korábbi furcsa fény, és szinte dadogva válaszolt.
–Elképesztő! Csodálatos! –és most visszafordulva még egyszer a lenti látványosságot kezdte el bámulni, de aztán elfordult és fejét megrázva már mosolyogva mondta: –Elnézését kérem, de nagyon elragadott ez a látvány.
A nagybácsi mindezt egy enyhe mosollyal a szája szélén, fejével biccentve nyugtázta, egy darabig még gondolkodni látszott, aztán így folytatta:
–A lényeg, amit valójában bemutatni szeretnék nektek, az nem is ez, hanem valami más.
Ezzel indult is előre, majd maga elé tessékelve vendégeit, egy hosszú folyosó végébe vezette őket, ahol biztonsági emberek fogadták, majd a zárt ajtók mögé kísérték őket, és egy lifttel egy bunkerszerű helyiségbe süllyedtek. Itt újabb biztonsági eljárások után beléptek egy terembe, ahol az előbbi, üzletkötő helyiséghez hasonlóan, képernyők, számítógépek sokasága fogadta őket.


–Íme, az Erőd! –jelentette be a helyiségben igen otthonosan mozgó nagybácsi, egy széles mozdulattal bemutatva a rendkívül modern műszaki berendezésekkel telezsúfolt helyiséget. Vendégei őszinte csodálattal néztek szét a számtalan képernyőn futó grafikonnal, mutatókkal telezsúfolt helyiségben, ahol üvegtáblák mögött néhány fehér köpenyes szakember tevékenykedett elmélyülten a vezérlőpanelok billentyűzete előtt, tekintetüket a képernyőkre szegezve.
–Mint említettem, az előbb látott részleg csak egy üzem, ami profitot termel, és aminek alapanyaga nem más, mint a valós idejű, hiteles információ! –folytatta a bemutatót a nagybácsi. –Ez a részleg az a helyiség, ahová a világ minden részéről összefutnak az adatok, többek közt a nem hivatalos információk egy része is, aminek egy részét a fenti kereskedési platform információs adatbázisával azonnal megosztunk, az értesülések egy másik része pedig kielemzésre kerül. Az így kinyert, letisztázott adatainkkal adott esetben segíthetjük az üzlettársainkat, némely információt pedig a magunk hasznára, saját érdekünkben visszatartunk, mert az információ az hatalom. Aki a leghamarabb jut információkhoz, övé lesz a lépéselőny, ami már fél győzelem. Megtörténik azonban az is, hogy ezek a néha titkosnak számító infók lesznek azok, amelyek pontosan azt okozzák, hogy nem fogunk semmit sem lépni, mert pillanatnyi vagy hosszabb távú stratégiai érdekünk ezt kívánja. Hogy mikor és hogyan lépjünk, azt itt, ebben az Erődnek elnevezett helyiségben döntjük el.
István érdeklődve nézte az eléje tárulkozó műszaki csodát, a számtalan grafikonnal, kimutatásokkal tele képernyők sokaságát, az ördögi gyorsasággal pergő számsorokat, és most megint érezte, hogy lassan hatalmába keríti az a korábbi delejes vonzás, ami a képernyőkön elébe tárulkozó számok látványa önkéntelenül váltott ki belőle. Villanásszerű összefüggéseket vélt látni, amikről ő maga sem tudott számot adni önmagának, csak azt tudta, hogy amit lát, abban egy matematikai pontossággal kiszámítható valami van, és akkor már csak az elegendő mennyiségű szabályszerűségeket kell kiszámolni, aminek alapján kizárhatja azt, ami nem történhetik meg. Most hirtelen így fogalmazta meg, meglehetősen zavarosan a hirtelen rátörő valaminek a lényegét, mikor a nagybácsi szavai újra visszarángatták a közérthetőbb, hétköznapi dolgok világába.
–Most pedig bemutatom nektek azt, ami számunkra a legfontosabb. –és ezzel egy másik helyiségbe tessékelte vendégeit, ahol ugyancsak számítógépek és képernyők fogadták őket, de itt már egészen más volt a hangulat, másképpen volt kialakítva a környezet is. Másak voltak a bútorok, széles bőrkanapék, bőrfotelek, hangulatosabb volt a megvilágítás, tágasabb volt a tér, egy üvegajtókkal elválasztott, szomszédos helyiségében pedig zöld növények, eleven színű virágok pompáztak, a körbejárható mesterséges sziklákról vízesés csordogált egy tavacskába, melyben aranyhalak úszkáltak.
–Itt van a cégünk stratégia elemzési központja és a szimulációs részlege, ahol a szuperszámítógépek segítségével próbálunk kialakult helyzeteket elemezni, régebbi események alapján szabályszerűségeket kideríteni. –magyarázta a házigazda, miközben a kényelmes heverők mellett lévő bárpult mögé lépett.
–Itteni tevékenységünk során a korábbi hibás döntések tanulságait is igyekszünk levonni, mert jó tudni és szerényen elfogadni azt, hogy semmilyen, általunk eddig sikeresen alkalmazott módszer sem lehet tökéletes. A mi esetünkben ez hatványozottan igaz, mert bár az értéktőzsde piacán léteznek bizonyos törvényszerűségek, egyvalami a mai napig megdönthetetlen tény maradt! Az, hogy mi fog történni a következő pillanatban, azt eddig még senki sem tudta még csak megközelíthető pontossággal sem előre megjósolni! Ha ez valakinek valaha is sikerülni fog, akkor az a valaki roppant gazdag ember lesz, vagy a feje tetejére fogja állítani az egész világot, bár szerintem mindkettőt egyszerre fogja megtenni, és akkor mindannyian végképp búcsút mondhatunk a mai, általunk ismert pénz világának. Addig azonban, míg valaki nem áll elő egy olyan tudományosan igazolt módszerrel, amivel az eddig ismert tőzsdei trend előre kiszámítható lesz, legalább ötven plusz egy százalékos pontossággal, addig sajnos marad minden a régiben. Egy italt? István? Angéla? –fejezte be előadását a nagybácsi mosolyogva.
Angéla egy üdítő koktélt kért, elvette a bárpultra kikészített poharát, majd helyet foglalt az egyik kényelmes bőrkanapén, István mosolyogva intette, hogy nem kér semmit, majd zsebre dugott kézzel, elgondolkodva bámult ki az üvegtáblák mögötti zöld oázisra. A nagybácsi kezébe vette maga készítette gyümölcslével hígított italát, Angélára nézett, aki üdvözlően emelte fel a sajátját, majd szájához vitte, és belekortyolt. Tekintetük ezután újra találkozott, Angéla kérdően nézett rá, közben elmosolyodott, a nagybácsi gondolkodni látszott, egy darabig állt, aztán érintetlen poharát az asztalra helyezte, és így szólt.
–Hát akkor térjünk rá a lényegre! –mire István is megfordult, a nagybácsi várakozóan nézett rá. István erre ellépett az ablaktáblától és Angéla mellet foglalt helyet.
–Nem fogom kerülgetni a lényeget, hanem elmondom, hogy miért vagyunk itt. –folytatta, kezével a környező helyiségre mutatott.
–Ti a segítségemet kéritek, ami számomra örvendetes és megtisztelő is egyben. Én mindezt jó kedvvel teszem, közben hangsúlyozni szeretném, hogy ebben nincs semmiféle kötelesség vagy kényszerérzet. Valójába hálás vagyok a sorsnak, hogy a segítségetekre lehetek, de ez most nem fontos. Ami a lényeghez tartozik, nos, azzal már egészen másképpen állunk. István! Elmondom őszintén! Nem tudom eldönteni, hogy mire véljem az eddig tapasztalt képességeidet, csak azt tudom, amit gondolok, de annak alapján sem tudom eldönteni, hogy hogyan lehetünk mi az egymás hasznára. Ajánlatom a következő! Rendelkezésedre bocsájtjuk az egyik szimulátorunk számítógépét, amin a cégünk szakemberei szoktak vizsgázni. Különböző teszteket kell elvégezni, a kollégák majd segítenek, hogy megértsd az alapelveket, te pedig igyekezz, a végén pedig mindannyian tudjuk, hogy hogyan állunk, és akkor már tudjuk azt is, hogy miről beszélünk, hogyan legyen tovább. Rendben?
István figyelmesen hallgatta az öregúr ajánlatát, a végén belegyezően bólintott.
–Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, köszönöm, de mikor fogunk hozzá?
–Ha csak ez a gond… –nevette el magát a nagybácsi, a helyiség túlsó felében lévő egyik számítógép asztala felé intett, ahová most egy overallos technikus lépett, és várakozóan megállt. István azonnal felállt a helyéről, búcsút intett és indult is, Angéla pedig vidáman kiáltotta utána:
–Sok sikert! –majd a nagybácsija felé fordulva, mosolyogva mondta: –Nagyon köszönöm, bácsikám! Nagyon köszönök mindent!
 –Nono! Várd csak ki a végét! –hárított nevetve a nagybácsi, majd kezébe vette a poharát, magasra emelve ezt mondta: –A sikerre!

–A sikerünkre! –nevetett vele Angéla is vidáman.

(folytatása következik)

Nincsenek megjegyzések: