2016. július 28., csütörtök

A Hold Szerelmese 10


István helyet foglalt a számára felajánlott helyen, a gépek billentyűzeteit vizsgálgatta, a mellette foglalatoskodó technikus magyarázni kezdett, közelebb húzott néhány állványra szerelt képernyőt, hogy mindketten jobban láthassák a különböző számsorok, grafikonok sokaságát. István néha csak bólintott, párszor kérdezett is valamit és úgy tűnt, hogy minden rendben van, mert pár perc múlva elmélyülten dolgozni kezdett az egyik gép billentyűzetén. Felügyelője csak nagy ritkán szólt közbe, olykor mutatott is valamit, néha rövid magyarázatokat fűzött hozzá, de egy idő után már nem szólt közbe, hanem elgondolkodva dőlt hátra a székében, szótlan figyelmességgel követte István minden mozdulatát.
A nagybácsi érdeklődve figyelte egy darabig az eseményeket, majd Angéla felé fordulva, kedélyes hangon megjegyezte:
–Nem kell aggódnod, kedvesem, mert ez csak egy egyszerű teszt…
–Bácsikám!  
–Ez csak egy egyszerű teszt, ami végső soron semmin sem változtat…
–Bácsikám! –vágott közbe Angéla egy hanghordozással feljebb, mire a nagybácsi abbahagyta a magyarázkodását, kezébe fogta italát, és helyet foglalt Angéla mellett. Gondolkodni látszott egy jó darabig, aztán beszélni kezdett.
–Az elmúlt napokban láttam valamit, amire képtelen vagyok megfelelő magyarázatot adni, ezért most egy olyan személyre szabott programsorozatot futtatunk le vele, ahol kiderülnek a dolgok. Valójában ez egy sokoldalúan kifejlesztett program, ami integrált teszteket tartalmaz, többek közt számtani pontossággal kiszámítható a vizsgáztatott személy intelligencia hányadosa is, miközben azok az úgynevezett intuitív képességei is megmutatkozhatnak, bár megjegyzem, ezeket az úgynevezett ördögi képességeket még eddig senkinek sem sikerült tudományosan igazolni. Ettől függetlenül persze vannak matematikai zsenik, hihetetlenül jó, fejben számoló egyének, de a jövőbe ennyitől még senkinek sincs és nem is lehet betekintése. Utóbbit például itt nálunk nagyon könnyen lehetne demonstrálni úgy, hogy jön valaki, ránéz valamire, egy bizonyos trendre például, és megmondja, hogy egy bizonyos idő múlva mi lesz annak az értéke! Bizonyos törvényszerűségek ismeretében egy nagyon jó trader a gyakorlatban elérheti egy ideig-óráig a helyes irányba történő elmozdulások mesés hatvan százalékát is, de ez a képesség hosszú távon már nem bizonyul ennyinek, mert a statisztikák világosan megmutatják, hogy nem több és nem kevesebb az ilyen sikeres jóslatok száma, mint amennyit a valószínűség-számítás klasszikus formulái is megjósolnak. Vagyis, hosszú távon, a sikeres kötések átlaga közelit az ötven-ötven százalékhoz. Ezen a lehangolónak tekinthető arányon csak az tud javítani egy keveset, ha a rendelkezésünkre álló információkat képesek vagyunk időben felhasználni, és ezzel némi lépéselőnyre szert tenni a konkurenciával szemben. Éppen ezért az itteni berendezéseink mindenik darabja méregdrága, és rendkívül megbízható. Itt csak kizárólag a saját céljainkra fenntartott kommunikációs kábelrendszereket használjuk, néha párhuzamosan többet is, ami biztosítja számunkra azt, hogy késedelem nélkül, időben értesüljünk a világban történő eseményekről. Ez a kritikusnak tekinthető időintervallum néha a másodperc töredéke is lehet, ami alatt eldőlhet az, hogy sikeresek vagyunk egy vállalkozásban, vagy sem. Rendszeresen megtörténik az is, hogy bizonyos államok, intézetek szándékosan késleltetnek információkat, vagy hamis, kétértelmű adatokat szivárogtatnak ki, és bár ez a nemzetközi egyezmények értelmében törvénytelen, a felügyelő nemzetközi szervek ilyenkor súlyos szankciókat helyeznek kilátásba, ennek ellenére, mégis történnek csalások és durva adathamisítások is. Nekünk pedig mindezzel valós időben számolnunk kell, mert a ravaszul megtervezett, jól álcázott csalásokat kideríteni rendkívül nehéz, a bizonyítási eljárások pedig nehézkesek, bonyolult procedúrát jelentenek, az idő pedig nem áll meg. A folyamat egy száguldó tehervonat tehetetlenségével tovagördül, s mire bárki észbe kapna, már új helyzetek teremtődnek, az elmúlt pillanatot pedig semmiféle eljárással, jogi procedúrával nem lehet már visszahozni. Nos, mindezt itt most csak azért igyekszem neked felvázolni, hogy lásd te is, mekkora felelősséggel jár, és hogy mekkora körültekintéssel kell minden lépésünket eltervezni. Hogy mennyire nehéz a legkényesebb kérdést is helyesen kezelni, ami a legnehezebb és a lehető legkiszámíthatatlanabb eleme ennek a rendkívül bonyolult folyamatnak. Az embert! Azt a valakit, aki lehet lelkes, tettre kész, sikereket szomjazó, de lehet törtető, pénzéhes is, aki néha kifárad, kimerül, frusztrált lesz, vagy csak egyszerűen figyelmetlen, és akkor máris jönnek a gondok! Értesz, kis angyalom? –fejezte be előadását a bácsika, és most ajkaihoz vitte a poharát.
–Igen. Azt hiszem, értem. –kóstolt italába Angéla is, majd bácsikája példáját követve, a helyiség túlsó végében zajló eseményekre figyelt, ahol István elmélyülten követte az előtte kirajzolódó grafikonokat, néha az előtte lévő billentyűkön gépelt, közben tekintetével a többi grafikont is figyelemmel követte, tekintete néha ide-oda cikázott, módosításokat eszközölt, aztán kivárt egy darabig, majd újra szerkesztett valamit az előtte lévő konzolon. A mellette helyet foglaló asszisztens egy hosszú nyomtatott ívet görgetett a kezében, amit a képernyők egyikén lévő számsorokkal vetette össze, egy idő után pedig egyre izgatottabban fészkelődött a helyén. Pár másodpercig a kezében tartott hosszú számsort figyelte, aztán a képernyőre figyelt, s mikor azon egy frissítés után új számsorok kezdtek el sorakozni, izgatottan felállt a helyéről. Megint a kezében tartott számsorokra tekintett, aztán a képernyőkre, és mint aki nem hisz a szemének, tanácstalanul a fejét kezdte vakargatni. Leengedte a kezében tartott ívet, ellépett az egyik üvegtábla mögé, ahol magyarázgatni kezdett valamit az egyik kollégának, aki belegyezően bólintott, majd visszatért, és az egyik gépből kiömlő, számsorokkal telenyomtatott újabb papírtekercs ívét ragadta a kezébe. Pár percig figyelmesen vizsgálgatta, aztán összehasonlította a képernyőn frissülő számsorokkal, majd megdöbbenve engedte le, tanácstalanul nézett szét, tekintete a nagybácsi kérdő tekintetével találkozott, de csak a vállát volt képes vonogatni.
–Elnézésedet kérem. Csak egy pillanatra! –fordult kérésével Angéla felé a nagybácsi, felállt és a szemmel láthatóan zavarban lévő emberéhez lépett.
Suttogva váltottak pár szót, mire a nagybácsi is István mögé lépett, a kezébe vett nyomtatott íven lévő számsorokat figyelgette egy darabig, aztán a képernyőkön lévőket. Elgondolkodva simogatta az állát, valamit odasúgott a mellette várakozó emberének, aki ellépett, és újra az üvegtáblák mögött ülő kollégával tanakodott valamit, mire az István körül lévő képernyők tartalma egyből megváltozott. A nagybácsi megnyugtatóan tette István vállára a kezét, mondott neki valamit, mire István csak bólintott, figyelt egy darabig, aztán ugyanúgy folytatta, mint korábban. A nagybácsi helyet foglalt mellette, de most csak két képernyő tartalmára figyelt, amiken egy mindegyre változó, színes grafikon görbéje rajzolódott ki. István néha adatokat írt be, mire a bal oldali grafikon megváltozott, időnként felfele mutatott, újabb beírást követően, pár perc múlva pedig csökkenő értékeket. A jobb oldali kissé másképpen nézett ki, sokkal több töréspontot tartalmazott, de a végső burkológörbéje ugyanúgy, szinte ugyanolyan arányú kitérésekkel felfele, vagy lefele mutatott, néha másodpercnyi pontossággal lekövetve a baloldalon lévő grafikon rajzolatát.  A nagybácsi merev szemmel, hosszasan bámulta, összeráncolt homlokkal István felé fordult, felállt, intett az embereinek, mire a képernyőkön megfagytak a grafikonok, István pedig kissé meglepődve, kérdően nézett szét, aztán felállt ő is. A nagybácsi szótlanul kezet nyújtott neki, elismerően bólogatott, miközben szemében mindvégig egy furcsa, hitetlenkedő fény csillogott.

–Rendezzétek el otthon a dolgaitok, mert mikor ide visszatértek, akkor már itt is fogtok maradni! –búcsúzott a nagybácsi a gépkocsijukba beszállni készülődő Istvántól és Angélától. Angéla megölelte bácsikáját, a két férfi barátságosan kezet fogott, aztán beszálltak a gépkocsiba, és már ott sem voltak. A hátramaradó nagybácsi elgondolkodva nézett utánuk, álldogált még egy darabig, aztán elindult az Erőd a felé. Néhány perc elteltével helyet foglalt egy hangszigetelt tárgyalóterem asztalánál, ahol már vártak rá. Pár másodpercig eltűnődve babrálta az elébe helyezett aktákat, hitetlenkedve csóválta a fejét, majd az asztalnál ülők felé fordította tekintetét, aztán csak ennyit mondott:
–Lássunk hozzá! –mire az egyik vendége közelebb vonta bőrmappáját, belenézett és beszélni kezdett.
 –Született 19… –és sorban elmondott mindent, amit elmondani lehet valakiről.
Később egy másvalaki tartott beszámolót.

–… első fázisban négy paraméter alapján vizsgáltuk, ebből kettő ismeretlen függvénysorozat szerinti változókat generált, a másik kettő prediktíbilitása legfeljebb negyven százalék lehetett. Az eddigi tesztek során, a hasonlóan vizsgált személyek által elért legmagasabb eredmény 110 pont. Az alanyunk egy negyedórás akkomodáció után már 80 körül teljesített, ami idővel egyre emelkedett, hatvan perc után már 180 pont körül tartott, ahol stabilizálódni látszott. Ekkor átváltottunk egy sokkal gyorsabb fázisra, amikor az adatok öt másodperces késleltetéssel érkeztek, ám mindez szinte semmit sem változtatott a teljesítményén, sőt! Az utolsó fázisban, mikor már élesben ment a játszma, egyre magasabb szintre emelkedett úgy, hogy a végső összesítésben már 220 ponttal zárt. Ez százalékarányban kifejezve, egy töredékkel több mint hetven százalék…

(folytatása következik)

Nincsenek megjegyzések: