Mindig Meghalunk

Mindig Meghalunk!

Csattan, s földre ejti bágyadtan fegyverét

Katona tántorog, repesz találta el testét

Még állna, de lábait suhintja Nagy Kaszás

Rendet vág köztünk, Árésznak áldomás!

S a felvágott vénából elfolyó véred

Cseppenként elhagy, távozik lélek

Ugyanígy rámegy bizalmad és hited

Ami volt, az ma már jeges, s csak hideg

Csöpp, csöpp, csöpp! Hideg van, s rideg!

Szűkebb tölcsér fenekére hull alá a tudat

Vergődik test, levegőért a tüdő még ugat

S mond bölcs halál, miért van úgy mindig

Anyáért kiált a katona, ki a fronton döglődik?

Csöpp, csöpp, csöpp! Ki lehet az, ki neki ott tündöklik?

Csalás ez vagy ámítás, csak fura egy látomás?

Kit küldenek a démonok, káprázat, tán állomás?

Sárban, gödörben fetrengő haldoklók vigasza?

Kik hitték azt, túl korán vagyok én jelölve halálra?

Csöpp, csöpp, csöpp! Ez már a végzetem násztánca?

Este van, s már nem lőnek, Orion az égen

alatta világit Szírius, kéklő fénymezőben   

Szemem már nem lát, fekete már minden

Süvítene gránát, de fülem már nincsen

Meleg van, sár nincsen, hideg sincs már

Nem vagyok szomorú, s semmim sem fáj

Csöpp, csöpp, csöpp! Egy csöpp, s semmi sincs már!

Nyárády Károly

Hajnali Tangó

Hajnali Tangó

Ha próbáltad valaha hajnalban

Tangóba fojtani testedet, akarva-akaratlan

Akkor tudod, milyen az, mikor a szerelmed

csúcsra lépik, s életre pattan te veled!

Derekad feszes, s büszke a fejed

tartása és lépésed is délceg

 Nődet tartod feszesen, ki lépésed

Követi hűen, a parketten most veled!

Egybeolvadva fordul, pörög neked

Rózsaszállal ajkai közt incselkedik veled

Elkapod, megfordul, és itt van előtted

Izmos teste rándul, tudod, ő most tied!

Dalra kelve sírdogál harmonika

Benned van és ég fél Argentína

Persze akkor, ha lenne hely, s elférne még!

Tüzes nőd mellett, aki a parketten úgy ég!

Vén zongorista mosolyog, s ujjai futamra szaladnak

Lábaid lendületet vesznek, s hatalmast lódulnak

Hűséges nőd veled rándul, s forró teste tapad, izgat

Lakkcipője koppan, tűsarka kattan, s padlót koptat

Fordul utánad, ahogyan a dal ritmusa pörög-ugrat

Szemed lehunyod, s érzed, kifordulva teszi

Miközben rád bízza magát, s testét elereszti

 Tudja, kiben bízhat, te vagy ringben férfi

 Tartod mint kincset, míg a ritmust tartja

Húzza hűen zenekar, s ő szemét behunyva

Karjaidban akar lenni, nem figyel ő  másra!

Szédítő tangót lejt veled szíved választottja!

Nyárády Károly

Éjjeli szerenád!

Nincs ennél szomorúbb dal…

Az éjben mikor messze nyúl a dal

Halkan szól, s dorombol a zenekar

Megszólal a gitár, s ki porondra áll

Mikrofonját tartva, hangja messze száll!

Hangja hozzám férkőzik

Szava velem vetkőzik,

Tangó ritmusára mérkőzik

Te vagy, s én veled a ringben

Én csak állok egy ingben

S tied vagyok a legjobb

dal veled, és általad az égben!

Álmaim legszebb nője!

 Mikor dőlsz végleg szerelmes karjaimba

s mikor mondod, végre?

Veled vagyok, s el sem hagylak

Tied vagyok mindörökre?

 Te, ki nem csak elmondod

„Testem remeg, én veled vagyok!”

S én gitárom a földhöz vágom

 Haverok néznek, ők tudják vágyom!

Te vagy, ki túl vagy országon-határon!

Túl vagy! Ott, valahol, valahol a világon

 Kit szeretek én! Szeretlek Téged! Nagyon!

Nyárády Károly

Rád hagyom, de nem tudom mit!

Rád hagyom, de nem tudom mit!

Hajnalban a sárkány dalra

Felugrik a város, s lesz nagy zaja

Persze, azt hiszi, tőle lesz világosság

De nem tudja, ő nem forrás, csak bizonyosság

Hogy lesz még újra fény és új világosság!

Ki népnek mutat újat, lánynak fiút

Fiúnak lányt, s balga boldogságokat

 Mit hisz, bárki, aki elhiszi, az boldog lehet,

Bármit tehet, hisz lehet, hogy egyszer övé lehet

A nép, ki kővé vált! Ne tedd, mert megégeted

Elégeted, merszed lelombozod

Testét elkobozhatod, lelked eladósíthatod!

Mert boldogságod nem valósíthatod!

Bűnöd nem válthatod!

 Tested el nem adhatod!

 Nem teheted! Apád-anyád kivetheted,

de ősi örökséged soha el nem vetheted!

Lányom, tudod, ez övéké soha nem lehet!

 Mit rád hagyok, arról tudod! Az csak TIED!

Nyárády Károly

Lázálomban

Rémálom

Lázálomban mélyen égve

Égő szemmel bámulok semmibe

Minden furcsa, rémes nagyon

Sötét árnyak futnak falon

Padló reccsen, ablak koppan

Mellem zihál egyre jobban

Elpattan egy kristálypohár

Zümmög valahol a dögbogár

Gyilkolt ember lelke nyüszít

Nem bírja fájdalmát, s visít

Ajtó nyílik, de senki nem jön

Lépéseit hallom, ágyamig jön

Érzem teste áramlatát

Jeges kezét, fagy fuvatát

Rám hajol, de arca nincsen

mégis mondja, Drága kincsem!

Ujjai karmokba görbül

Húsomba vág kegyetlenül

Mosolytalan gonosz, hideg

Kegyetlen, s nincs benne lélek

Mondanám, engedj el céda

De szó sem jön ajkaimra

Falak nőnek körbe, égig!

Rám borulnak, nyomnak földig.

Lidércek ugrálnak körbe

Rángatnak le mély gödörbe

Szörnyen félek, felriadok

Álmodtam csak! Egyedül vagyok!

Nyárády Károly

Vers Születésnapra

Szülinapra!

Itt állok előtted, vajon mit mondhatok?

Olyat, mit más eddig nem mondhatott

Ez idáig én te Rólad csak annyit tudhatok

Hogy Te vagy az, ki bátran elmondhatod:

„Vándor vagyok én is, mint mindenki más.

Megértem e napot, mely számomra állomás

Elmondhatom: ennyi év után, annyit elértem,

Hogy aki megismert, az igazán szeressen!”

Szeretünk, és azt mondjuk: „Az Isten sokáig éltessen!”

Nyárády Károly

2010. 02. 13.

Az Istenek is Álmodnak

Az Istenek is Álmodnak

Csillagfénynek árnyékában

Ajtód kattan, nyílik nyomban

S mint átsuhanó puha árnyék

Testem hagyva, rádborulék

Lepkeszárnyon jövő álom

Mézes csókkal ajkaidon

Pillád remeg, álmod élénk

Végre veled, s az éj miénk!

Szemed bár a révülettől csukva

Mégis indulsz velem, készen nászra!

Talpra áll a szép istennő

Mellém lép ki, igen ez Ő!

Szelíd szépség holdpártában

Szép Szeléné karjaimban!

Kezem kúszik, bomlik fátylad

Homlokodról lehull holdad

Fényes korong, koppan, s gurul

Szobácskádban fénye kigyúl

Testedtől a selyem csendben levál

Kibukkan alóla két csodás váll

Bokádra gyűl a hulló fátyol

Íját ejti, ámultában leül Ámor!

Most forog minden, megállt idő

Nem tudhatja senki sem, ki ez a nő!

Ámor ámul-bámul, de ő sem érti!

Rajtam kívül senki nem is tudja-sejti,

Mitől oly csodás Ő, mitől oly isteni!

És most minket csak a csillagok fénye takargat

Alattuk hozzám simul Ő, alázattal hallgat

Szemében a kérdés: vajon mindig velem alhat?

Istennőm, légy álmaim közt, én el sosem hagylak!

Nyárády Károly

Tied az Utolsó Szó

TIED AZ UTOLSÓ SZÓ

Ne hagyd, hogy fájjon, ne hagyd őt veszni!

Nyúlj utána bátran, csak ne engedd menni!

Ha mégis megteszed, ne hibáztasd őt a végre

Tudhatod, Veled tesz, de általad csillagot az égre!

És ha mégis megteszed, tudod, meg vagyon írva

Odalesz az álom örökre, mitől nem válhatsz el sírva

Mint régi rabnak, ki már tudja, nincs többé tánc!

Kinek kezén már nem tudni, meddig ő, és hol már a lánc.

Kiről mindvégig tudtad, benned van, az érted ég még

Kiről most végképpen lemondasz, irányt ad neki az Ég

Mert most vele megy a szellem, és vele megy a lélek

Kiről tudtad, hisz megmondta őszintén: Miattad élek!

És tudtad! Te vagy, hisz mindvégig Ő lakózott benned.

Ki tombolva viharzik most, háborog és követeli tőled!

Vele akar menni az ara, hisz övé, mi kiszakad belőled

Vele megy most, tudod, és ezért Őt vele el kell engedd!

Nyárády Károly

Múzsa

MÚZSA

Megtaláltam, elment rögtön.

Pilletánca tetszett, önzőn.

Megtaláltam, megint itt van!

Még sincs itt, csak én gondoltam?

Csalfa nimfa? Buta Echó?

Annyit tud, hogy veled oly jó?

Szirén hangja füleimbe?

Csalfasága lehúz mélybe?

Inkább mondom, ő a múzsám!

Vajon ő az? Honnan tudnám?

Szeretném, ha minden este

itt, vagy ott, de enyém lenne!

Homlokomra csókot nyomna.

Titkaimra ráborulna.

Együtt szállnánk fel az égbe.

Miénk lenne világ vége!

De nem tudom, hová tegyem,

Álmaimban kereshetem!

Tudom, érzem, itt van néha

Megfognám, de fél a nimfa.

Üstökös ő, nyári égen.

Ölel fénye, hangja nincsen.

Incselkedve, néha lázban

éget szava, fáj is nyomban!

Éjjel, mikor mélyen alszom

bepillant ő ablakomon.

Néha fekszik karjaimon

Ha felugrok, itt volt, tudom!

És megfoghatnám álmaimban

de elszaladna, nagyon bátran!

Beleugrik kagylóhéjba

onnan néz ki megriadva.

Rejtegeti igazgyöngyét.

Elfedi előlem fényét.

Gyöngyházkagyló igaz gyöngye!

 Jöjj el hozzám, légy kedvemre!

Szemed néztem, megtaláltam!

Te vagy Ott! Ezt tudom, láttam!

Nyárády Károly

Hagyatékom

Hagyatékom

Ha eljön majd az idő, és én már nem leszek!
Ne sírjatok utánam, hisz nem fáj az annyira senkinek!
Nyughelyemre az utókor ne hordjon hivalkodva köveket!
Ne áldozzatok, kőtáblára ne véssétek fel nevemet!

Ne hozzatok virágot, csak ültessetek egy fát az emlékemre
hogy megpihenhessek néha ágain, ha eljön majd az este.
Legyen egy hely, hová kedvemre néha itt lehetek
honnan életem forgatagának helyére újra lenézhetek.

Hadd emlékezzek, miért mentem el sietve
miért hagytam mindent itt, gabonám elvetve!
Hogy arassa le más, örvendjen csaló majd neki?
csak az enyémet akartam, de nem adta azt senki?

Hadd legyek én ott, és ti itt, így van ez jól!
Fa akarok lenni itt, mert nekem már nem jó már sehol!
Nyáron a viharban ágaimba pusztító villámok csaphatnak
rideg télen ágaim közt majd bölcs hollók lakhatnak.

Vándor ha megáll és azt mondja: ismertelek!
Hidd neki! Szerettelek, árnyékommal fedtelek!
Eső elöl takartalak, szél ellen óvtalak
gyümölccsel töltöttem meg zsákodat.

Ha testvér jön és azt mondja: testvérem volt ő, ne hidd, csak ennyi!
Nem volt ő az! Csak azt nézte, kevesebb jut miattam majd neki!
Ha azt mondja, barátom volt, akkor se hidd el a szavát!
Nem volt ő az, csak magát szerette! Imádta önmagát!

Ha siránkozik árnyékomban valaki, és nemzettársának nevez
Ne hidd szavát, mert álnok szó az, csak a hazugság vizein evez!
Nem volt e világban soha szolgám, és uram se énnekem
most itt vagyok már fent, és az Igazit én ismerem!

Ha nő mondja majd: Igen, ő volt a férjem,
fele voltam neki! Igaz! De soha nem teljesen!
S ha jön bárki és azt mondja: Igen, én bizony ismertem!
Ne hidd el szavát! Hisz rejtély vagyok magamnak is,végtelen!

Ha maj egy égi vándor csillag-fénye megáll majd ágamon
halvány fényének porával játszadozik majd vállamon,
Ő elmondhatja rólam majd: "Ejha, hisz én őt ismerem!
Ő volt ki szeretett minket, álmában köztünk járt szüntelen!"


Nyárády Károly