2011. szeptember 19., hétfő

Szeptemberi Remény



Szeptemberi Remény


Mikor már semmi sem az, aminek látszik
Mikor mindenki csak színdarabban játszik
Mikor az igazság mélyen, az iszapban fekszik

Ott mélyen, hol a bedobott kő is késve csobban
Sötét kút fenekéről, hol tompán csak dobban
feltör egy sóhaj, melytől a csend is csak jobban
szétterül, de érzed, tőle az elméd felrobban.

Dalba írnád, ha tudnád, nyögnéd, kimondanád
De miért, és kinek? Ki értené, és ki figyelne rád?
És miért, mert ki tudja, az érti, de mindent letagad
És te sem akarsz mást, csak visszakapni önmagad

Keresni az utat, kitörni már végre a fényre
Dörögve szállni, égre fel, mint szivárvány íve
És felírni oda az Igét, s a szívekbe örökre
A Fény nem hal meg, és nem vész a sötétbe!


Nyárádi Károly