2012. április 8., vasárnap

Beteljesült ígéret

Ezt a bejegyzést Húsvéti Ajándéknak szántam mindazok számára, akik még nem olvasták  a "Valaki Mindig Átver Valakit" című, nyomtatásban is megjelent regényemet. Kellemes szórakozást kívánok az érdeklődőknek!

Beteljesült ígéret

Kiszállt a taxiból, és szinte tántorogva indult el az otthona felé. Annyira fájt az egyedüllét érzése, hogy jóformán képtelen volt már lépni is előre. Szédelegve állt meg, és leült egy padra, mert nem akart hazamenni oda, ahol csak a magány észveszejtő szörnyűsége lakózik. Egy rideg, lelketlen otthon, ahol senki sem vár rá! Ennél most még a jéghideg, behavazott pad is jobb lesz. Fejét két keze közé fogva üldögélt már jó ideje, mikor ösztönösen érezte, hogy nincs egyedül. Nem érzett veszélyt, de tudta, hogy valaki figyeli. Megélénkülve emelte fel tekintetét, és a parkolóban egy lángvörös Jaguárt látott, aminek a motorházára egy fekete, motoros bőrszerelésbe öltözött nő támaszkodik, keresztbe tett lábakkal, karjait ölében tartja összefogva.
Egy darabig nézték egymást, aztán a nő elindul hanyag nyugalommal feléje, és pár lépésnyire megállt, ujjain a slusszkulcsot forgatta, de egyelőre nem szóltak egymáshoz. Csak nagy későre szólalt meg a nő.
—Megkaptad az üzenetet?
—Igen, megkaptam! —és megint hosszú csend telepedett közéjük, csak a forgatott kulcs zöreje törte meg a néma csendet. —Te tudtad?
—Sejtettem. Aztán tudtam, és később láttam is. —válaszolt a nő. —A táncot, és azt is, ami azután volt. Akkor gondoltam úgy, hogy tudnod kell! Ezért küldtem el.
—Ott voltál! —de a nő nem válaszolt, csak állt némán.
—Ki vagy te? Angyal? —kérdezte a férfi később.
—Angyal? Én? Dehogy vagyok! Nincsenek nekem szárnyaim se! Nézd! —és két karjaival csapkodni kezdett. —Látod? Nem megy! —mondta a nő karjait széttárva, mire a férfi nevetve dőlt hátra.
—Ezt is tudod? Sokszor leskelődtél utánam?
—Mindig! Nem tudtad?
—Nem tudtam! De miért? Miért nem szóltál?
—Nem jobb így?
—Nem tudom. Jobb?
—Rajtad múlik.
—Rég vársz rám?
—Három hete!
—Feljössz?
—Akkor jobb lesz?
—Jobb, mert nem leszek egyedül! Ma este szilveszter van, és nekem senkim sincs!
—Nekem sincs!
—Akkor mehetünk? —felállt, és elindultak befele.
—Figyelj, ha olyan egyedül érzed magad, miért nem tartasz egy kutyát?
—Mert a kutya sem állna szóba velem komolyan, és azért, mert a kutya nem tud kávét főzni!
—Ami azt illeti, kávén kívül én sem tudok sok más egyebet főzni, úgyhogy alaposan felkopik az állad, ha a kutya helyett most rám szavazol.
—Most legalább őszinte vagy, és előnyödre válik az is, hogy az ágyban sem vagy rossz!
—Te sem! —vágta rá a nő kissé túl gyorsan.
—Tényleg? Ezt a részt alaposan meg fogjuk mi ketten beszélni. Ebben biztos lehetsz! Ne lepődj meg, ha a végén az a szép formás hátsód szét lesz alaposan rugdosva.
—Ezt a részt én szeretném látni! De nagyon! Rugdosódni én is tudok.
—Ezt én még nem tudom, de hogy a szád máris sokat jár, és a nyelved is éles, azt máris észrevettem.
—Kellett neked fehérnép? Még most meggondolhatod magad! Ha nem, akkor kuss legyen!
—Jól kezdődik! Na, várj csak, ha felérünk, alaposan beverem a szádat.
—Ott leszek én is, de ezt már mondtam!
Már a liftből szálltak ki, de még mindig folytatták a feleselést egymásnak. A férfi nyitotta az ajtót, és ekkor szembefordult a nővel.
—Figyelj, te mindig ezt szoktad csinálni a pasiddal?
—Honnan tudjam? Most csinálom először. Soha nem is hittem volna, hogy egyáltalán fogom ezt valaha is csinálni!
—Hát ez nagyszerű! —ezzel ölébe kapta a nőt, és bevitte a lakásba, de a kártyát megint kint felejtették, mert közben egymásnak estek.
—A fenébe is! Szereltess egy rendes ajtózárat, mert ezzel a biz-basszal állandóan ilyen coitus interruptus hangulatom lesz, mikor ide bejövök.
 A férfi morgolódva hozta be a kártyát, és a belső foglalatba tette, mitől világosság lett. A nő csípőre tett kézzel állt, és az ágyat nézte.
—Figyelsz rám? Hogy a kurva életbe veted te meg ezt az ágyat mindig ilyen pedánsan, és főleg miért? —s ezzel kényelmesen vágta magát hanyatt az ágyba, majd hozzáfűzte:
—Végre itthon!
—Végre neked is tetszik valami!
—Mindig is tetszett az ágyad, nem tudtad? Mi bajod van velem?
—Azt még nem tudom egészen pontosan, de hogy ha eddig nem is volt bajom, máris elegem van, és egy ennyi egy egész évre elég lenne.
—Illetve mára, mert holnap már egy másik év van, —nevetett a nő —s akkor holnap kitalálunk valamit, hogy kibírjuk a következőt is!
—Komolyan gondolod? —kérdezte a férfi elkomolyodva, és leült az ágy szélére. —Te komolyan beszélsz?
—Megígértem! Ha egy lehetőségem lesz, nem fogom elszalasztani!
—Azt mondtad, hogy ez lehetetlen dolog, és akkor mégis lehetséges?
—Hosszú történet, és a mostani évbe már nem fog beleférni, ha én neked erről most mesélni kezdek. Egy dolog biztos, együtt maradhatunk, és ez most már csak rajtunk múlik!
—És azokkal a bábrángatókkal hogyan maradunk?
—Hajjaj, ezt nem tudom biztosra, de nekem azt súgja valami, hogy most nagyon békében fognak hagyni egy jó darabig, hogy láthassák egyszer, mire megyünk mi egymással? A java azonban csak ezután fog jönni! Akkor, amikor mi is tisztában leszünk majd egymással!
A férfi elgondolkozva dőlt hanyatt az ágyba a nő mellé, és kimondta:
—Akkor ezek szerint ők ezt előre tudták, hogy így lesz, nem?
—Először én nem így gondoltam, de ha ilyen könnyen hagytak elfutni, akkor sejthető, hogy másképpen is lehet. Csodálkoznék nagyon, ha ők erre a változatra nem gondoltak volna. Ez kizárt dolog!
—Ha jól értem, akkor nekik is jó, ha mi együtt vagyunk. Jól mondom?
—Talán igen, talán nem, de én egyvalamit soha nem fogok elfelejteni!
Ezzel hevesen fordult a férfi fölé, és szemeiben harag lángja égett.
—Mondtam neked, hogy soha nem én vagyok az, akit a játék végén érni szokott a röhögés. Ezúttal te is hallottad, hogy mit jelent az, mikor megtörténik az a bizonyos röhögés! Ezt még ki lehet bírni! De most, ezzel a mostani trükkjükkel túlmentek azon a határon, amit én el tudok viselni! Tudod? Huszonnégy palack pezsgő! Méregdrága, aranyszínű, francia pezsgő! Huszonnégy palack! Ennyibe fogadtak, hogy én lefekszek veled, és te nem nyúlsz ahhoz a kurva laptophoz! Ennyi volt nekik az egész! Egy mocskos fogadás, amit nem lett volna szabad még nekik sem megtenni! Két ember becsülete semmit sem ért. Mert fogadhattak volna két seggberúgásban is, nem? A lényeg ugyanaz lett volna!
A nő öklét összeszorította, és szeme villámokat szórt, miközben a férfi láthatta, milyen heves gyűlölet ég a szemeiben.
—Én nem tudom, hogy ki, vagy mi voltál te, de nekem te se próbáld megjátszani magad, mert, hogy nem valami plébániatemplomban szedted magadra azokat a sebhelyeket, amiket a testeden viselsz, arra én mérget merek venni! Akárki vagy, vagy voltál, egy dolog biztos számomra! Nem olyan embernek nézlek, aki ezt megérdemelte volna! Tudom, nekem járt el a pofám, mert eljárt! Még akkor nem tudtam dönteni, és mikor már döntöttem volna, túl késő volt, hogy vissza is szívjam azt, amit korábban kilocsogtam. És figyelj jól rám! Bármi fog történni, egy dolog biztos! Ketten többre megyünk, mint egyenként! Rám számíthatsz, de ha megtudom, hogy ellenem mesterkedsz, vagy a hátam mögött alkut kötsz, vagy eladsz, azt nem fogod megúszni akkor sem, ha maga a Sátán őkegyelme fog a szárnyai alá venni. Ha megteszed, akkor az a Sátán is szégyenkezni fog, mikor engem meglát akcióban. Ezt elhiheted nekem! —és a férfi elhitte neki, mert a nő szemében láthatta azt a fajta gyilkos gyűlöletet, ami őbenne is ég már évek óta.
—Tulajdonképpen nem sok esélyünk van, mert egy nagyon egyenlőtlen játékot fogunk mi játszani, —folytatta a nő —és eredménytől függetlenül, hűségtől és lojalitástól teljesen elvonatkoztatva, akkor is képesek lesznek fogadásokat kötni ránk, mint a barmokra. Mikor túl kényelmetlenek leszünk valakik számára, vagy úgy fogják gondolni, hogy nem úgy táncolunk, ahogyan azt ők tervezték el, akkor nekünk menthetetlenül annyi lesz! —és itt egy olyan kézmozdulatot tett, mint mikor valakinek elnyisszantják a torkát.
—Hogy tudjad! —s ezzel hanyatt vágta magát az ágyba, és a mennyezetre szegezte a tekintetét.
—De ki a búbánat vagy te? Ki vagy, és hogyan kerülsz te ebbe a képbe? —kérdezte később, mintegy önmagától. —Karácsonykor Teréz anyát játszol, és szerencsétlen cigánygyerekeknek rontod el az angyalokról kialakított eszményképét idétlen szárnycsapkodással. Mondd csak, egyáltalán te egy normális ember vagy? Dehogy vagy! Ha az lennél, akkor nem is állnál velem szóba.
—Hát nem hagyod már abba a kötekedést, asszony? —rivallt rá most mesterkélt hangon a férfi.
—Igen? És miért tenném? Csak azért, mert én nem tudok olyan kacskaringós tangólépések kíséretében önnel tartani a magasságok régióiban? —kérdezte Krisztina kényeskedő hangon.
—Úristen, hogy mi lesz ebből, ha ez így fog folytatódni? —fogta a fejét kétségbeesetten a férfi. —Nem válunk inkább el?
—Azt nem, mert össze sem vagyunk boronálva! —mondta a nő határozottan. —A válás kizárt!
—Más megoldás nincs?
—Van egy fegyvered?
—Nincs.
—Akkor semmi esélyed sincs! Veled fogok maradni!
—Az idén még kibírom valahogy! —mondta, és mint akinek egy zseniális terv jut hirtelen az eszébe, széles vigyor terült az arcára.
—Kapd csak fel azt a szép hátsódat, és lódulás! Na, nem hallottad? —emelte fel a hangját, mire a nő gyanakvóan kezdett ránézni.
—Ne bámulj úgy! Olyan üres a hűtőm, mint egy kirabolt kripta, és ha nem tudnád, ma este szilveszter lesz nálunk is! Nem tudtad?
A nő előbb gondterhelt arcára most megkönnyebbült mosoly költözött, amit a férfi kaján elégtétellel nyugtázott.
—Mindenre nekem kell gondot viselnem ebben a házban? —kérdezte szigorúan. —Nem úgy volt, hogy mától kezdve egy asszony is lakik ebben a putriban? Na, nyomás!
Krisztina hümmögött valamit, és kászálódni kezdett, mert a hirtelen hangulatváltozásokat képtelen volt követni. Végül tanácstalanul állt meg, és tehetetlenül tárta szét karjait.
—Jól van, jó, de én most akkor mit csináljak?
—Mit, mit! Én honnan tudjam azt, hogy mit kell ilyenkor egy rendes háziasszonynak csinálnia? Te azt hiszed, hogy én csak úgy cserélgetem őket, mint a zoknikat?
—Na, ne! Ne csináld ezt! Alig pár órával ezelőtt még tangót lejtettél miss Esthajnalcsillaggal, reggelre már megházasodtál egy másikkal, nemsokára megvered a feleségedet is, és akkor még neked áll feljebb?
Leértek a parkolóba, Krisztina kifogta a feléje dobott slusszkulcsot, beültek a Jaguárba, de még ott is tovább szövegeltek egymásnak.
—Tényleg! Elfelejtettem kérdezni. Kemény segge van Irénkének? —kérdezte Krisztina, és vadul gázolva fordult ki a parkolóból. —Csak azért kérdem, mert olyan elmélyülten markolásztad…—és elengedte a nyolcvannal száguldó gépkocsi volánját, miközben mindkét kezével mutatta, hogyan fogta a férfi Irénke hátsóját tánc közben az éjjel.
Nemsokára betértek egy szupermarketba, ahol a bejáratnál egy fontoskodó biztonsági megkérdezte, hogy van belépőkártyájuk? Krisztina erre hanyagul a pult mögött állóhoz lépett, derékszíjáról egy 42-es pisztolyt tett elébe. Az sápadtan lépett hátra, és majd elájult a látványtól.
—Ne szarj úgy be, öcskös, hanem adj egy értékdobozhoz kulcsot! —és egy igazolványt mutatott neki. —Ez jó lesz belépőnek? —Elhelyezte a fegyverét egy páncélos rekeszbe, majd az ujján forgatva a kulcsot még visszaszólt a még mindig halotthalovány biztonságinak.
—Csak azért, hogy nehogy valami balfék kollégátok azt gondolja, hogy szilveszteri rablásra készülődtünk!
Ezzel belekarolt a nem kevésbé meglepődött pasijába, és befele vonszolta magával a roskadásig tömött áruházba.
—Te tisztára lökött vagy! Mi volt ez a jelenet? Azt mondtad, hogy nincs fegyvered. —kérdezte a férfi megrökönyödve.
—Nem! Ezt te mondtad! —válaszolta Krisztina.
—Tényleg, ezt én mondtam. De mit jelentsen ez a szereplés? Mióta jársz te fegyverrel, és egyáltalán mióta hagyják a háziasszonyok fegyvereiket a szupermarketek értékdobozaiban?
Krisztina nem sietett a válasszal, érdeklődve válogatott a sorok közé is lepakolt, számtalan pezsgő között. Csak úgy mellékesen válaszolt, miközben tovább kutakodott, ezúttal a polcok legbelső tájékán.
—A jövő héten le kell adnom, mert úgy tűnik, végleg kirúgtak. Soha nem használtam eddig, és akkor legalább ennyi hasznom legyen nekem is belőle. Most, miután férjhez mentem hozzád, ezután ide fogok járni rendszeresen bevásárolni, és ez után a jelenet után itt mindenki megcsókolja majd a seggemet is. Kellett nekik belépő? Figyeld csak, hogy milyen hülye banda van itt! A legjobb áru mindig legbelül van, mert az árukezelők itt annyira dögök, hogy mindig csak a polcok első soraiba raknak új árut, és így a ritka, de jó cuccok csak egy alapos bányászás után kerülnek elő. Nézd! —és két palack francia pezsgőt tartott a kezében. —Most rajtunk a sor, hogy francia pezsgőt vedeljünk. Jó lesz?
A férfi állt szótlanul, miközben érezte, hogy ez a nő, aki most kedvesen mosolyogva néz rá, valami nagyon különleges dolog lett az ő életében. Szótlan elismeréssel nyugtázta a nő hidegvérét, vakmerőségét, és ezt a laza viselkedését, amitől most igen zavarba esett. Tudta már, hogy ez a nő nagyon sok meglepetést tartogat még számára. Megint érezte azt a korábbi, zavaros valamit, amit azon a hideg decemberi reggelen is tapasztalt, mikor Krisztinára várakozott. A most rátörő, ismeretlen érzelmek másik adagja nem sokáig váratott magára, mert amikor az áruházból távozva végigtekintett a halomnyi árun, amit Krisztina szemmel látható szakértelemmel válogatott össze nagy hirtelen, melegség futott át rajta. Volt ott mindenféle edény és evőeszköz, különféle italok, ennivaló, fűszerek, és a Jó Isten tudja, hogy még mi nem. Ám mindebben benne volt valami egészen más is, ami egy otthon melegét, egy meleg fészek ígéretét hordozta magában, ahol ő már nem lesz többé egyedül. Egy otthont, ahol Krisztina vele lesz! Útközben mindvégig szótlanul üldögélt, elkószáló gondolataiban egyre fokozódó, megmagyarázhatatlan melegséget, és egyfajta hálát érzett, melyet most egyelőre sehogyan sem tudott a helyére tenni. Krisztina is szótlanul vezetett, és csak néha pillantott kutakodva a férfira, aki elkalandozó tekintettel bámult ki az ablakon, és szokatlanul csendben volt. Ám mikor otthon a halomnyi cuccot is elrakosgatták, és a konyhában, korábbi ígérete ellenére, Krisztina igen jól feltalálva magát, első ízben terített asztalt kettőjüknek, akkor már minden világos lett a férfi számára.
Éjfélt ütött az óra, mindenfelé harangok szóltak, a gyárak kürtjei visongtak, és a távoli tűzijáték dörrenései közt beköszöntött az újév. Szótlanul álltak egymás karjaiban az erkélyen, arcukra sejtelmes fényt vetített a magasban szétfröccsenő tűzijáték pamacsa. Egymás szemébe néztek mosolyogva, koccintottak a kezükben tartott pezsgős poharakkal, miközben ajkaik egy hosszú csókban zárult össze.
—Boldog Új Évet! —mondták egymásnak, majd belekortyoltak egy keveset a poharukba. Még álldogáltak egy darabig, és mielőtt visszavonultak volna a szobába, a férfi gyöngéden ölelte át a nő derekát, magához vonta behunyt szemmel, és csak érezni akarta a nő simuló, ruganyos testének melegét, miközben önkéntelenül ejtette ki a bűvös szót:
—Szeretlek! —és tudta jól, hogy fülig szerelmes lett Krisztinába.
—Én is szeretlek! —jött az őszinte válasz, miközben mindketten tudták, hogy most nem csak egy új esztendő köszöntött rájuk.