Mikor az Idő Megáll

Mikor Az Idő Megáll

Mikor a dalnak nincs értelme már

Mikor a válasz is a válaszra vár

És mikor a kérdés is válasz lett már

Utolsó vendég vagy, ki felállva vár.

Asztalomon nincs más, csak egy pohár

Beszélőtársam sem más, mint hamutál

Éjfél után már nem lesz itt többé zene

Legördült függöny, s emberek közönye

lesz hajnali magányom egyetlen öröme.

Egy kiborult, elhagyott pezsgős pohár

Füstölgő gyertya, mely görbülten áll

Egy unott kis portás, ki kulcsait lóbálja

Indulok, jól tudom, időm már lejárva.

Nyitva áll átjáróm, s a kapu is kitárva.

Miről mondhatok ilyenkor én új mesét?

Ha nem akarom mondani újra el, a másét,

melyet elmondott neked már más, talán százszor

bölcsen, vagy úgy, hogy csak szavakat szétszór

Mert miről mondhatnék én neked itt újat már?

Ha úgy érzem, vége van, s az én időm lejár.

Megyek, mert tehetem, mehetek utamra,

Mehetek bolondul, vidáman a túlsó oldalra

Vissza sem tarthat most semmi sem már

Talán ott túl van még valaki, ki reám is vár

S ha felnézel éjjel majd egyszer az égre

Oda, ahol a csillagok közt lehetek én végre

A hold előtt megtalálsz, én akkor ott leszek

Látni fogsz, ahogyan táncot lejtek én ott veled. 

Nyárády Károly