Ígéret

Nyárády Károly

Ígéret

VERSEIM

Marosvásárhely, 2011

Szeretettel! (.)

Ígéret

Poros zongorán egy kép

régi mosoly ragyog még

száradt virág, zöld vázában

hámlott falú kis szobában.

Fájó emlék, elszállt hangok

rég lecsengett bús akkordok

Fáradt képek, fakult színek

térdig porban álló fények.

Hajlott hátú, rokkant húrok

fehéredett, régi csontok

billentyűkön elszólt vágyak

bátortalan, régi árnyak.

Még kószálnak a fülemben

hangok. Még élnek reményben

hazajáró lelkek. Még benéznek

teleholdkor még mindig remélnek.

Hiszik, hogy egyszer majd benézek

Szobámban újra itt leszek, s regélek

Mondok nektek újra én új és új meséket

Ígérem, ha tehetem, itt leszek veletek.

Akkor is, ha én akkor már nem leszek.

2011. június 11.

Elrabolt Illúziók

Mond, miért van úgy az

Ha szó, mi száll, mint gaz

Megbánt, fáj, s ha igaz

Nincs rá gyógyír és vigasz

Kimondott szavak! Vágnak.

Mögöttük elfojtott vágyak

Kétségbeesett jajszó kiáltva

Száll, és magára hagyatva

elszállt, és dicstelen remény

beteljesült sors, kialvó fény.

Mondataim, melyek mögött

vannak Szavaim, melyek fölött

én vagyok, de semmit sem láthatsz

Elrejtem szemed elől, mert ártasz.

Megtanultam végre a nagy leckét

mitől roppant gerinccel hajlok kétrét

Én most tudom, bár mindig is tudtam

Elmondom tudd te is, mire jutottam:

Ne váltsd meg a világot, hiába teszed

Rámegy vagyonod, kedved és életed

és marad az űr, az érthetetlenség

bámulók serege, s lelkedben kétség.

És tagadd le neved, takard el arcod

Láthatatlanul vívj örökös harcot!

Álarcod soha ne vedd le magadról

Soha ne olvass többet a szavakból!

Ne mutasd, ha tudod, ha érted!

Ne tudják, te tudod, ha nem is kérded!

2011. május 26.

Remény

Az élet nem álomszép, durva és kemény

És csak hálni jár bele néha kis remény

Mert nem szép, nem jó, és nem képregény

S ki tükröt tart most eléd, az vagyok én.

Soha ne azt szeresd, ami most nincs

Ne azt keresd, ami csak mesében kincs

Az élettől vágyaid megkapod korlátlan

De hozzá gondjaid sora is számtalan.

És ne feledd! Soha nincs túl késő, addig, míg élsz

Mert semminek vége nincs, míg szenvedsz, míg félsz

Megy a nagy játszma, s ha egyszer a túlpartra érsz

Csak reméled azt, hogy ott majd a nyugvásra térsz!

2011. április 14.

Óda a Sötétséghez, avagy Oda a Sötétség!

Sötéten szállt, alaktalan Óz

Ki erőt lopna, de nem hoz

égből hulló, isteni morzsát

ajándékot, alamizsnát.

Szór suttogást, balga átkot

Ártást, rontást, gonoszságot

Beteg lélekben szült szóvirágot

Ki akkor boldog, ha tudja, ártott!

Neve hamis, szava ferde

vicsorog, de hangja gyenge

s ha szavával odavágott

örül, hisz pennája vérbe mártott.

Csörgőkígyó farka csörög

Vészt hozó, mint agyban vérrög

Bűzös iszapból okádott méreg

Sárgalázat szóró féreg,

ne csodáld! Utálnak téged!

2011. április 13.

Campari For Ever

Beszállna velem? Kérem!

Óhajt egy pohárral, velem?

Együtt, kettesben, az égben?

Ne habozzon, s ha válasza: igen!

Akkor "Campari for ever!" Velem!

(Szállj már be, te szerencsétlen!)

2011. április 9.

Nem Adom Fel!

Fedjem el arcomat? Nem teszem!

Ami az enyém, azt nem adom! Elveszem!

Vagy ti, vagy én? Tudom, hogy ti lesztek!

Csata lesz akkor is, s ha nem nyerek, elveszek!

És SENKI sem mondhatja: Ellenem győztetek!

Nem győztök le, mert áldozat nem leszek!

2011. április 5.

Nő Vagyok!

Benne van a szó, gesztusában ének

-Nézz rám! Mit szólsz, kellek néked?

Testem lázban, igen forrón égek.

Vágyaim tengerén vezess most át

Cserébe elmondom lényemnek titkát.

„Én nő vagyok!”

2011. március 30.

Amikor átverjük magunkat is?

Ha csókra nyílik a szád, és tényleg akarod,

s kezedbe ütköző kezemet titkon elfogadod,

akkor elmondom, bár szájamon nehéz lakat.

Elmondom ma éjjel, elmondom titkomat!

—Szeretlek!

2011. február 20.

A Hold Szerelmese

Ha történik, vagy megtörik

a fény, mely nem remény

csak, és nem csak vigasz

elégett gyertyaszál, és viasz

mely füstölögve ég még

Remélve azt, nem hiába ég!

A fejedben mindig tudod

szívedben úgyis ott dobog

a szó, a hang, a kell, a tudat

mely reménytelenül, de kutat,

fényre törve keresi az utat.

Elhallgatott, elaltatott szavak

tiltott könnyek, elfojtott öntudat

Leszaggatott, elhajított virágok

Becsapott ajtók, lefestett ablakok

Bezárva, mint senyvedő virágok

Sötétben tartott, sárguló hajtások

lettek csak az álmaimnak sorsa

elsodort a sors, egy lakhatatlan partra.

Kérdéseimre későn érkező válaszok

Melyek rövidek, hidegek és szárazok

Odavetett szavak, mint az alamizsna

Csont a porban. - Nesze neked kutya!

Pedig veled vagyok, miattad élek

Bár megváltást már nem remélek

és veled lehetnék, ha tehetném

Nem lehet, de kérdezem őszintén:

Miért vagy csak álmaimban?

Miért lehetsz csak eldugottan?

Miért nem fekszel karjaimban?

Miért nem vagy a hajnalokban?

De viszontlátlak régi könyvek oldalán

Veled vagyok akkor az álmok bársonyán

Hajadba kaphat így a csillagok szele

és ott vagyok veled, szeretve téged örökre!

2011. január 6.

Dögös politikus de vagyok!

Én vagyok! Na ki! Vagy(ok?)

Létemre igazán nincsen egy ok.

Csak vagyok! Én ragyogok!

Én vagyok! Most talán elnök!

Ki vele! Csak süket szöveget lök,

és tök, és mindegy az is, hogy mit.

Mit? Hazudik? Számít? Na mit?

És nem számít, hogy ki vagyok

ha ragyogok, mert beléd rúgok

s nem kell erre semmiféle ok!

Én vagyok, ki neked lököm.

Tele is van veled a tököm

szöveget, neked most mondom!

Horpadt mellem domborítom

Logó hasam jól behúzom

a viszkit közben nagyon bírom!

S ha szövegét én kell hallgatnom

az eszem tőle eldobhatom!

Állítólag elnök vagyok, ha józan vagyok

Helikopterrel én gyalog nem (igen) járok

Otthonomban nem is fázok

S ha népem elé én most kiállok

Szépet, egy szót sem találok

Haza! S mennék is én, de nekem nincsen

(hazám) és ötletem se, hová vigyem?

Amit loptam, hová tegyem, s magam jól el,
ha népem egyszer majd kel?A nép felkel,
mert neki azt úgy is mindig kell,
mert minden nap van egy reggel.

Kell és kel nap a nagy hidegbe.

Télen fűtés helyett süthet ide,

hogy ne útlevél legyen ki a fenyvesbe

utazás a jól megterhelt temetőkbe.

Kiköltözködés annak aki, nem bírja ki!

Ki őszintén nem mondja ki, hogy mi

vagyunk itt a senki, s a legszebb nyúl

a piacon, ki zsebedbe mélyen benyúl.

Ki pénzeket pofátlanul, mélyen lenyúl,

s ha balhé van, bátran kussol s lapul!

Politikás vagyok, s nem tagadom

meg önmagam is mindig (el)adom,

és befizetni adómat sem fogom,

míg e földön lesz két ember

elég tudnom, a harmadik jól nyer!

S míg megvan itt e két hülye

Szükségük lesz egy főnökre!

2011. január 5.

Mikor Az Idő Megáll

Mikor a dalnak nincs értelme már

Mikor a válasz is a válaszra vár

És mikor a kérdés is válasz lett már

Utolsó vendég vagy, ki felállva vár.

Asztalomon nincs más, csak egy pohár

Beszélőtársam sem más, mint hamutál

Éjfél után már nem lesz itt többé zene

Legördült függöny, s emberek közönye

lesz hajnali magányom egyetlen öröme.

Egy kiborult, elhagyott pezsgős pohár

Füstölgő gyertya, mely görbülten áll

Egy unott kis portás, ki kulcsait lóbálja

Indulok, jól tudom, időm már lejárva.

Nyitva áll átjáróm, s a kapu is kitárva.

Miről mondhatok ilyenkor én új mesét?

Ha nem akarom mondani újra el, a másét,

melyet elmondott neked már más, talán százszor

bölcsen, vagy úgy, hogy csak szavakat szétszór

Mert miről mondhatnék én neked itt újat már?

Ha úgy érzem, vége van, s az én időm lejár.

Megyek, mert tehetem, mehetek utamra,

Mehetek bolondul, vidáman a túlsó oldalra

Vissza sem tarthat most semmi sem már

Talán ott túl van még valaki, ki reám is vár

S ha felnézel éjjel majd egyszer az égre

Oda, ahol a csillagok közt lehetek én végre

A hold előtt megtalálsz, én akkor ott leszek

Látni fogsz, ahogyan táncot lejtek én ott veled.

2010. december 29.

Csak Ezt Kérem Tőled, Uram!

Karácsony előestéjén Tehozzád fordulok

Uram, Ki Égben vagy, én előtted hódolok

És csak egyvalamire kérlek Téged, Istenem

Hogy embertársam, ki nékem a testvérem

Ki e nehéz világban csak tengeti most életét

Érezze ma ő inkább, számára van remény és lét.

Ne nekem adj, kinek van, kinek már adtál

Kit kegyeidben tartasz, kit megváltottál

kik, bár nem gazdagok, de nem szenvednek

hidegtől, s nem szegénységben tengődnek.

Őfeléjük fordítsd most arcodat, s kegyedet

érezzék: velük vagy, s hála járja át a lelkeket,

midőn földre szállt Szent Fiad emberré válik

és általa új idők lesznek, mert örömóda hallik.

És akkor mindenkinek lesz, nem csak a kevésnek,

a gazdagnak, tolvajnak, a hazugnak, s kevélynek.

2010. december 24.

Fohász Valakiért

Nézd csak jól meg a világot

Sziget csak, bár közepében hold ragyog

Senki sincs már rajta, egyedül csak Ő van ott.

Vágyakozva nyújtja kezét, várja még a boldogságot.

Még megteheted Nagy Rendező: - Add Neki a csillagot!

2010. december 11.

Mit hozzon a Mikulás?

Mit hozzon a Mikulás?

Annak, aki gödröt ás?

Székhelyét máshová tegye

az, kinek sírásó lett neve!

Mit hozzon, ha politikus?

Mi legyen hálából a juss?

Aki lopott szemtelenül

Ígért fűt-fát kegyetlenül

Kezére szép karperecet

Lábára egy jó nagy követ.

És mit hozzon az IMF-nek?

Bankároknak, a brókernek?

Brókernek egy nullás trendet

Az uzsorásnak jó kötelet

Bankárnak egy üres széfet

Kopott ruhát, üres zsebet

Csak zabkását jó ebédnek

Hadd tanuljon becsületet!

Ó, és téged sem hagylak ki

eremdéesz, gyurcsány feri.

Miklós, hozzál nekik lámpát

Hidegrázást, nagy nyavalyát

Legyen világosság! Ki az útra!

Ki velük a szemétdombra!

Ott a helyük, jól is lesznek

Kommunisták, jó testvérek

Rágott csonton összevesznek

És, nem siratja senki őket!

Nemzetemnek, Neki mit adsz?

Eszet kéne, de azt hol kapsz?

És a Jószerencse is ráférne

Minden házba est-ebédre

Sült libát, s a jó kedélyre

Vörös bort a serlegekbe!

Hadd igyunk a Nemzetünkre!

Hidd el Miklós, ez mind ránk fér

És nem adnak annak, aki nem kér

Akkor kérünk tőled, s ne gatyázzál!

Szép Hazánkra áldást hozzál!

Ómen, illetve Ámen!

2010. december 5.

Válaszra Várva

Ha elhordom a hegyeket

de kifogom a szeleket

Hiszitek, hogy jó nektek?

Ha majd utat állok esőknek,

és kőből fakasztok majd vizeket

Hiszitek, hogy jó nektek?

Ha most térítem a lelkeket,

és ebből látom pénzemet,

Hiszitek, hogy jó nektek?

Ha azt mondom: Szavazzuk meg!

Rézpénzért adjuk el lelkünket!

Hiszitek, hogy jó nektek?

S ha majd egyszer király lesz, ki kéreget

és azzá válik mindenki, ki nem lehet!

Hiszitek, hogy jó nektek?

Ha szavaimnak nem hisztek

Intelmeim nem értitek!

Hiszitek, hogy jó nektek?

Nem teszek mást! Kérdezlek!

Hogy TE döntsd el! Jó Neked?

2010. november 25.

Lány a hídon?

Lány ő, ki most megállott egy hídon

Lábai lent vannak, de fejét a holdon

fényben fürdőzi. Így nem is értheti,

nem süt az, csak nap fényét tükrözi.

Egy Lány, ki bár most leveti ruháját

Úszni nem tud, így nem juthat odaát.

Míg nappal volt, az esélyét elnézte,

s csónakját időnek vasfoga kikezdte.

Egy Lány, ki most a túlparton szeretne

fénylő világban, hol ő maga lehetne

az, amire titokban mindig is vágyódott,

és másképpen láthatná az egész világot.

Becsaptak! Úgy érzi a vetkőzött hajadon.

mert egy pallón áll, nem azon a hídon.

Hiába indul el önfejűn, előre vagy hátra,

soha sem kelhet át imigyen vágyai partjára.

2010. november 22.

Örök Ifjúság

A fiatalság nem erény!

Állapot, mikor a remény

tombol, s veled van a fény,

az időben táguló érvény.

És nem más, mint önkény.

Egy örökös, időtlen Törvény!

2010. november 22.

Válaszúton

Reszkessetek földi lények,

ha istenetek márványarcán folynak könnyek.

Ők, kik loptak házat, földet

Romba döntötték jövődet

s lelketlenül embert öltek.

Ők most vállatokon könnyet ejtnek,

ájtatosan arra kérnek

Ezután is szavazzuk meg!

Szavazzuk meg végzetünket!

Megszavazzák, újra őket

S általuk jön, jön felénk a végzet!

2010. november 2.

Csak Szavak!

Szavak, melyek csak fájnak.

Szavak, melyek szótlanul szállnak.

Szavak, melyek mélyen megbántnak.

És szavak, melyek csak szavak maradnak.

Szavak, melyek nagyot ígérnek

Szavak, melyek semmit sem érnek

Szavak csak, mind szavak, és szállnak

Nincs bennük lélek, mert üressé váltak.

Elhallgatott mondatokban a nagy szavak

Rabláncon szabadság, mint szárazon halak.

Szomjaznak fényt, mint sötétben virágok

Kiállunk és kiállok én, és pusztába kiáltok!

Szavakat, melyek, ha hozzád elérnek,

kőre lehullnak, s szikrázva széttörnek

Hiába hallod, mert soha nem érted

Elhalnak csendben, ez egyszer végleg!

Jegessé fagyottan, földre lehuppan

Gyümölcsöm éretten, fáradtan dobban

Dér fedi el, és elmúlik csendben

Nem érti senki, mi is van énbennem

S bár százak mondják: mily szép, de jó!

Senki sem láthatja, hogy hányódó hajó

vagyok csak az álmok nagy tengerén

Nem süllyedtem el, csak elvesztem én.

2010. október 27.

Hamis Próféciák

Sötét fényben néma kongás

Korhadt fában rejlő rontás

tüneményes lidércfényben

sötét vizek fölött, mélyen

véres hold ragyog az égen

Püffedt párák mélyén mocsár

benne örült Halál kószál

csontos keze kaszát markol

vállán halálmadár ül és dalol

Csillagtalan éjszakában

akasztottak fejfájában

születnek a gondolatok

s odvas fában megoldások

Szélben nyikorog a kapu

repedt sírkőn kötött alku

denevérek hártyás szárnyán

sötét jövő, mint a kátrány

jön felénk, velünk a végzet

válság, crach, 13 péntek.

Farkasember, ronda féreg

lelke nincs, szíve csak kéreg

lelketlenül robot-ember

fordulópont, kiirt tender

államcsőd és csődeljárás

senkik között elszámolás.

Infláció, növekvő trend

Megérkezett, itt az Új Rend!

2010. október 23.

Ki a Nő?

Ki lehet valójában Ő, ki is a Nő?

Ki által a férfi is csak világra jő.

Ki által méltó helyedre kerülhetsz

Ki elöl akarva sem menekülhetsz!

Ki lehet Ő, aki az egekbe emel?

Ki kedvére lehet: álom vagy teher.

Ki szavával öl, és testével éltet

Ágyadban tombol, s lelkedben éget.

Ő az! A Nő, ki férfinak szárnyakat ad

Kivel egekbe szállsz, s a pokolba juttat.

S ha pokolban lenne, oda is követed

a csalfa délibábért eladod lelkedet.

Ő a Nő, ki elcsábít szédítő dalával

Ő az, ki csalogat, s fejbe ver szavával

Ő az Anya, a Szerető, a Kurva és Feleség

Ha tied így egyben, örömöd a végtelen ég!

És nem számít már, hogy sétálsz a falakon

négykézláb állsz, vagy lógsz fényes láncokon

és képes vagy járkálni a puszta árnyékon is

és sziréned daláról jól tudod, mennyire hamis!

2010. szeptember 29.

Őszi Szonett

Elmentél egy fényes napon

s veled ment a nyár

búsan áll az öreg hársfa

emlékedre ködös fátyol száll.

Megtört fénybe süppedt mezőn

ólom lábon járó időn

elnyúlt pára kúszik csendben

letűnt idő jár egy helyben.

Ökörnyálon úszó álom

fáradt égen, langyos napon

elmélázó természetben

felhőn szárnyal, fent az égen.

Rövidülő nappalokban

fordul idő egyre jobban,

körbejár az esztendőkben,

de eggyé válunk végtelenben.

1987. szeptember

Utolsó Szó

Előttem most egy halvány gyertya lángja ég

Emlék már, kit elengedett föld és befogadott ég

Kinek hangját hallom még, és arca földereng

Emlékén a jó barát egy pohárral most elmereng

Egy jó barát, kit ma kísértünk utolsó útjára

Kinek ma tettünk először virágot hantjára

Kinek tiszteletére ma szóltak bús gyász szavak

Kinek utolsó útján álltak ma dísz-sorban férfiak

Lélekharang hangja kondul, gally hull alá dörögve

Elválunk lassan most sírva, de velünk leszel örökre!

Őszi szél kap gyászszalagba, s integetve búcsúzik

Galambcsapat röppen égen, s talán velük utazik

Együtt szárnyalnak fel oda, hol már minden szikrázik

Galambszárnyú angyalok a lelkét fel az égig kísérik.

2010. szeptember 18.

Őszi Holdfogyatkozás

Megálltam egy megállóban

Vasút mellett, parkolóban

Megállóban, ami nincs már

Fülkéje feketén, üresen áll.

Szentképeket néztem, hármat

parancsoló kőtáblákat

Kőből volt ott minden, érted?

Hideg mind, hisz mind kőképek!

S álltam ott, hol harang zuhant

hol földre esve összeroppant.

Templom mellett, kőkeresztnél

a fűzfák alatt, s a zsilipeknél.

Eget nézve, követ rúgva

verseny útját végighúzva.

Rágógumit csócsálgatva,

ablakokat számlálgatva.

Hajnalt várva fent a hídon

fogyó holdat megbámulom.

Sötét hullámot bámulva

zagyva vízbe elhullatva

száraz könnyet, s holt virágot

hajnal van, hát elballagok.

Mert:

Álltam téren, kivont karddal

Elbuktatott tanítványaimmal

Pedig toltam mérleg nyelvét

s nem érdekelt, mily nagy a tét.

Mindig tudtam, mégsem hittem

én szavamat vásárra vittem,

de a harminc arany megmutatta

mily gyengén állt ember lánya!

2010. szeptember 13.

Még Nyár Van

Kéz a kézben, nyári éjben

Dörgős, zuhogó esőben

Veled vagyok kint az úton

Néznek fentről - Né, két bolond!

Fél kézzel pezsgőt emelek

Kínálom nekik, erre nevetnek.

Langy esőben kóborolva

Ázottan, majd összebújva

Mezítláb a langy aszfalton

Derekadat átkarolom

Hajadon a lámpák fénye

Szikrázik feketén nedve

Vizes ruhád tapad nagyon

Izmos tested izgat, s padon

akarlak most, vadul s vakon.

Szeress forrón, szeress jobban!

Szeress nagyon, forró nyár van!

Csókod éget s éjszakában

tapadó testtel, feltolt ruhában

vonaglunk esőben, öntudatlan.

Önfeledten, vad mámorban

hátra húzom hajad, egyre jobban

ívbe görbülsz eksztázisodban.

S most pezsgőt öntök az arcodra

lecsókolom élvezettel a habot róla.

Elállt eső, s hajnalodik

Rigó füttyent, ébredezik

Bámul nagyot elámultan

Két csavargó elázottan

Ül egy padon mosolyogva

Hajnal gyúlt az arcaikra

Forró napfényt lehel újra az ég

S ködöt kerget már a nyár-vég

De bennünk most örök nyár ég!

Kicsit nyár van! Forró nyár még.

2010. augusztus 22.

Időt!

Időt kérünk, hogy érjünk rá szeretni

s ha már nagyon fájna, akkor elfeledni

Időt még, mert nem akarunk elmúlni.

Időt kérünk, mert most épül házunk

Időt megint, mert most éppen válunk.

Várjunk, most a gyerekünkért vagyunk

közben elszáll minden álmunk s vágyunk.

Bámulhatunk később már, letörve-kiégve

Bágyadtan merengve, felpillantva égre.

Mindent teszünk, tudunk is jól húzni

de míg ezzel vagyunk elfoglalva

Elfelejtünk mindennap az egymásé lenni!

2010. július 29.

Magyar Leónidaszok

Mondom, mégse tőlem kérdezd!

Mért sok itt a hegyen kereszt?

és miért könnyezik folyton az ég

ha magyar áll rendületlenül még

az orcáját vizesre könnyezve,

hőseink sírjait ködösen nézve?

Hát tudd meg, te vándor,

kit utad erre vet, hogy bátor

Magyar nép fiai fekszenek itt,

kikben népe mindvégig hitt!

Nép, mely rabigát levetve

hitt Istenben, s mindvégig remélte,

hogy jobb sorsa lesz itt e népnek

Hazája a jövendő Nemzedéknek!

Ó, ősi hant, te szent föld

kiért annyiszor kell, öld

ellenséged, és véred ontsd

nemzetedért, és lerontsd

hitedet, miszerint: Ne ölj!

Más fiára soha ne lőj!

Tehetsz mást? Hisz tied e föld.

Mit tehetsz? Ó Istenem!

Szemben áll veled a hitem!

Meghalok, s én úgy hiszem:

sorsom bár végzet, de Népem

által megbocsájtatik égben vétkem!

S mint egykoron Leonidász

Te Honvéd hős, ugyanúgy kiállsz

és elveszejt árulás ott a csúcson,

Ephialtészt idéző gyarlóságon.

Meghalsz, te Honvéd a nyergen!

Muszka-osztrák vad ágyúk tüzében!

Haldoklók lelke égre száll

Osztrák tisztek sora áll

fitymálva a véres csaták

szörnyűségét, s öreg bakák

kik súlyos könnyet ejtenek,

kiknek nincsenek nemzetek.

Hősök vannak, kiknek nevét

áldja utókor, s a Nemzedék!

Kiknek sírjára eljár most a Nép

Testvérek mutatják, velünk van Ég!

Köszönöm Nektek, mint öreg harcos,

távoli Testvérek, s bár szavam karcos

ölellek és szeretlek testvéreim!

Elhullt Honvédek, drága elődeim

nevében, mind köszönjük Nektek,

hogy egyek vagyunk, s velünk éreztek!

Úgy, mint mi, kik még mindig állunk

Még ennyin, még mindig vagyunk!

és leszünk, ha kell, és meghalunk

ha kell, hisz láttuk, tanulhattunk!

Ó, és mindig jönnek, jönnek "nagyok"!

Vijjogó gépen, és fényes limuzinok.

Bennük újabb, s újabb Ephialtészek

Kik csak forgatják álnok szemeiket.

Jellemük rongy, szívükben idegenek!

Mundérjuk hódítóé, és a lelkük ferde

Szavaik üresek, szirének csalfa éneke!

Midőn lelkem keserűsége így kimondva,

állok letörten, e sírhelyen térdre lerogyva,

Nézem a honvédet, ki itt áll rendületlen,

kötelességben szálfa, hitében dermedten.

A kopjafák fölött az ég elsírja most magát

s könnyel áztatja el a vén baka orcáját.

2010. július 17.

Mondja meg Valaki!

Ha csak pislognak álmosan csillagok

S könnyezve nőnek a pálmák, s a virágok

kókadtan szomjaznak üdítő esőket

a mezőkön pusztuló, elítélt vetések

Ha sors keze ver embert és nemzetet.

Ha már süket a füle Istennek, s embernek

Ha tudod mindezt, elveszted hitedet?

Szóljatok, mondjátok, másképpen láthattok

Dolgokat érthettek, másképpen járhattok

Szóljatok, mondjátok, ha vonaton nőt látok

helyemről felállok, s idősnek helyt adok.

Ettől én vén vagyok, ennyitől jó vagyok?

Ha Nőnek előnyt adok, s illemből bókolok

s ha titokban múzsámnak udvarolgathatok!

Mondjátok! Akkor én lelketlen csaló vagyok?

Szóljatok rám, ha tévedek

gondolat közt révedezek

Ha görnyedt háttal szenved

valaki, s hirtelen elernyed

Ugrok nyomban és elkapom

Földön fetrengni nem hagyom!

Mond! Ilyenkor én hibázom?

Ha fáj az, ha másokat megütnek

Ha mások házában nem fűtenek

Ha holtan szüli anyja gyerekét

Ha fájdalmas néked, s kínos a lét.

Nem kérdem, s nem tudom miért

könnyezek, és nem tudom kiért

Mondja meg az, ki tényleg megért!

2010. május 10.

Éva Lánya

"Ferde lett a világ, igen nagyot fordul

Aki jó volt benne, ma már az is koldul"

Keresnél valamit? Talán éppen kutatsz?

Segítek önzetlenül, cserébe te mit adsz?

Kezem kinyújtva, a szemem is kérdi

Szeretni valakit?! Hát az ugyan mennyi?

Nézd az arcom, de hozzá Ne érj!

Ki lennél te, hogy hozzám felérj?

Ne bántsd szavaim se! Nem lenne a tied!

Én vagyok az, ki megmondom neked

Ki mit szerethet, és azt is, hogyan téged!

Szeretnéd, ha szeretnének? Ezt is elmondhatom!

Könnyen teszem, hiszen ezt is csak én tudom!

És szeretnek engem, hidd el! Állnak sorban

nevek s mögöttük én, gyötrő magányomban.

S doboghat szív! Nálam az ész, nálam az agy!

Ő, ki téged hamis gyöngyöd miatt egyszer elhagy!

2010. május 9.

Bukott Angyal

Prométheusz lenne ő, ki égből

Szikrát lopott az égi tűzből

Megbüntették őt miatta,

szárnya szegve, s földre dobva.

Fetreng kínban, kétségekben

ő is csalatkozott a hitében.

Kereste a tűzhelyt Szent Tüzének

Társat hozzá, Veszta szűznek!

Ki múltban volt, s megígérte

Jelen lesz ő a jövőbe!

Megígérte, mégsem tette

Szavait a szél elvitte

Talán nem is, el sem hitte!

Kezében volt, s nem értette!

Nézd, nézd és lásd a testét

Nézd és lásd, meztelenségét

Nézd, ahogyan szárnyát tépi

Körme hasít, s vére folyt ki

Nézd! Nézd és élvezd!

Nézd, szorítsd, de el ne ereszd!

Tarthatod, ha nem ismered

Sem célodat, sem jövődet!

Elengednéd? No de minek?

Tartod inkább játékszernek

Lábad fején, de simogatod

S kezed közül ki nem adod

És nézd, nézd az örült mit tesz!

Nézd, hogyan áll, semmit sem tesz

S ha kérdeznéd, nem mondja meg!

Kinek, s miért hozta el a Tűzet!

2010. április 15.

Húsvéti versike

Húsvét harmadnapján a lányok öntöznek

nyakon öntik azt, kit oly nagyon szeretnek!

Nem akárhogy, hanem egy egész vederrel

jéghideg kútvízzel, s van akit szennylével!

2010. április 6.

Titkok Éjszakája

Keleti népek közt a rege, talán mesében

Arról az éjről, melyben rés támad az égen

Erről szól a rege csendben, Titkok Éjjeléről,

álomszép világról, a termékeny jövőről.

Úgy mondja az öreg regös, ki a titkot mondja

Ősi titkok részeseként, néki minden őse tudta!

Évenként van egy éj, mikor tárva áll az égen

Mennyek kapuja nyitott, a titok kendőzetlen.

Ilyenkor nem pislant, de sok csillag van égen

Mézzé válik fejednél a víz, ezüst serlegedben

Éles a hang, tisztán hallik forrás csobogása

Briliánssá válik ilyenkor a cseppek sokasága

Kiömlik az égből a földre, áldás illan szerte

Megpihen a fáradt vándor, fejét hajtja kőre

Elpihen a haldokló is, s arca szép lesz tőle.

Éjfélkor az égből kilép titkok öreg bölcse

Áldás jár nyomában, de hajnalban jön öccse.

Míg az első fényt mutat, s lelked világítja

A második már ködöt hoz, s elméd elborítja.

Kit szerelemben talált első, az már úgy is marad

Hiába későbbi köd, annak lángja el nem lohad!
Mert ha nem, hát tudd meg! Áltatod magad!
Hiszen csak az érdek számít, s nézed számláidat

Nem a szív, az ész mondja, kit szeretsz igazán!

Csak az számít már, ki oldalán ébredsz ezután!

Ezért ha nem tudtad a titkot, s elszáll madarad

Titkok Éjjelét elnézted, tán más miatt kimarad

Sose hibáztasd önmagad, véletlenek nincsenek!

Égben maradt a Titok, s ott bölcsebben döntenek!

2010. április 5.

Mindig Meghalunk!

Csattan, s földre ejti bágyadtan fegyverét

Katona tántorog, repesz találta el testét

Még állna, de lábait suhintja Nagy Kaszás

Rendet vág köztünk, Árésznak áldomás!

S a felvágott vénából elfolyó véred

Cseppenként elhagy, távozik lélek

Ugyanígy rámegy bizalmad és hited

Ami volt, az ma már jeges, s csak hideg

Csöpp, csöpp, csöpp! Hideg van, s rideg!

Szűkebb tölcsér fenekére hull alá a tudat

Vergődik test, levegőért a tüdő még ugat

S mond bölcs halál, miért van úgy mindig

Anyáért kiált a katona, ki a fronton döglődik?

Csöpp, csöpp, csöpp! Ki lehet az, ki neki ott tündöklik?

Csalás ez vagy ámítás, csak fura egy látomás?

Kit küldenek a démonok, káprázat, tán állomás?

Sárban, gödörben fetrengő haldoklók vigasza?

Kik hitték azt, túl korán vagyok én jelölve halálra?

Csöpp, csöpp, csöpp! Ez már a végzetem násztánca?

Este van, s már nem lőnek, Orion az égen

alatta világit Szíriusz, kéklő fénymezőben

Szemem már nem lát, fekete már minden

Süvítene gránát, de fülem már nincsen

Meleg van, sár nincsen, hideg sincs már

Nem vagyok szomorú, s semmim sem fáj

Csöpp, csöpp, csöpp! Egy csöpp, s semmi sincs már!

2010. március 12.

Hajnali Tangó

Ha próbáltad valaha hajnalban

Tangóba fojtani testedet, akarva-akaratlan

Akkor tudod, milyen az, mikor a szerelmed

csúcsra lépik, s életre pattan te veled!

Derekad feszes, s büszke a fejed

tartása és lépésed is délceg

Nődet tartod feszesen, ki lépésed

Követi hűen a parketten most veled!

Egybeolvadva fordul, pörög neked

Rózsaszállal ajkai közt incselkedik veled

Elkapod, megfordul, és itt van előtted

Izmos teste rándul, tudod, ő most tied!

Dalra kelve sírdogál harmonika

Benned van és ég fél Argentína

Persze akkor, ha lenne hely, s elférne még!

Tüzes nőd mellett, aki a parketten úgy ég!

Vén zongorista mosolyog, s ujjai futamra szaladnak

Lábaid lendületet vesznek, s hatalmast lódulnak

Hűséges nőd veled rándul, s forró teste tapad, izgat

Lakkcipője koppan, tűsarka kattan, s padlót koptat

Fordul utánad, ahogyan a dal ritmusa pörög-ugrat

Szemed lehunyod, s érzed, kifordulva teszi

Miközben rád bízza magát, s testét elereszti

Tudja, kiben bízhat, te vagy ringben férfi

Tartod mint kincset, míg a ritmust tartja

Húzza hűen zenekar, s ő szemét behunyva

Karjaidban akar lenni, nem figyel ő másra!

Szédítő tangót lejt veled szíved választottja!

2010. február 28.

Rád hagyom, de nem tudom mit!

Hajnalban a sárkány dalra

Felugrik a város, s lesz nagy zaja

Persze, azt hiszi, tőle lesz világosság

De nem tudja, ő nem forrás, csak bizonyosság

Hogy lesz még újra fény és új világosság!

Ki népnek mutat újat, lánynak fiút

Fiúnak lányt, s balga boldogságokat

Mit hisz, bárki, aki elhiszi, az boldog lehet,

Bármit tehet, hisz lehet, hogy egyszer övé lehet

A nép, ki kővé vált! Ne tedd, mert megégeted

Elégeted, merszed lelombozod

Testét elkobozhatod, lelked eladósíthatod!

Mert boldogságod nem valósíthatod!

Bűnöd nem válthatod!

Tested el nem adhatod!

Nem teheted! Apád-anyád kivetheted,

de ősi örökséged soha el nem vetheted!

Lányom, tudod, ez övéké soha nem lehet!

Mit rád hagyok, arról tudod! Az csak TIED!

2010. február 28.

Szöveg, amit eddig is hallottál!

Azzal kezdeném, hogy elárulom!

Kit érdekel? De akkor is elmondom!

Én vagyok a sajtó, s akkor kimondom!

Senkit se érdekel, helyed szemétdombon!

Azt mondja: úgy van, pedig teljesen mindegy!

Ingyen vagy pénzért adják, egyikre sincs ingyen jegy!

De megkaphatod, s garantált az esélyed

Nem téveszthetsz célt soha, ha magad beleéled!

S hogy hülyén nézed majd később a képernyőt

Hogy nyögsz nagyokat, s hiába szidod a szerkesztőt

Mert te bajod lenne az, ha hülyének maradtál

Eddig se voltál más, és most ezután úgy van már

Hogy vénségedre is, csak röhejt arattál!
Te lennél, vagy már Te Vagy -MEGASZTÁR!

2010. február 26.

Rémálom

Lázálomban mélyen égve

Égő szemmel bámulok semmibe

Minden furcsa, rémes nagyon

Sötét árnyak futnak falon

Padló reccsen, ablak koppan

Mellem zihál egyre jobban

Elpattan egy kristálypohár

Zümmög valahol a dögbogár

Gyilkolt ember lelke nyüszít

Nem bírja fájdalmát, s visít

Ajtó nyílik, senki nem jön

Lépéseit hallom, ágyamig jön

Érzem teste áramlatát

Jeges kezét, fagy fuvatát

Rám hajol, de arca sincsen

mégis mondja, Drága kincsem!

Ujjai karmokba görbül

Húsomba vág kegyetlenül

Mosolytalan gonosz, hideg

Kegyetlen, s nincs benne lélek

Mondanám, engedj el céda

De szó sem jön az ajkaimra

Falak nőnek körbe, égig!

Rám borulnak nyomnak földig.

Lidércek ugrálnak körbe

Rángatnak le mély gödörbe

Szörnyen félek, s felriadok

Álmodtam csak! Egyedül vagyok!

2010. február 23.

Szülinapra Jutkának!

Itt állok előtted, vajon mit mondhatok?

Olyat, mit más eddig biztos, hogy nem mondott

Ez idáig én Rólad csak annyit tudhatok

Hogy Te vagy az, ki bátran elmondhatod:

„Vándor vagyok én is, mint mindenki más.

Megértem e napot, mely számomra állomás

Elmondhatom: ennyi év után, annyit elértem,

Hogy aki megismert, az igazán szeressen!”

Szeretünk, s azt mondjuk: „Az Isten sokáig éltessen!”

2010. február 13.

Az Istenek is Álmodnak

Csillagfénynek árnyékában

Ajtód kattan, s nyílik nyomban

S mint átsuhanó puha árnyék

Testem hagyva, rádborulék

Lepkeszárnyon jövő álom

Mézes csókkal ajkaidon

Pillád remeg, álmod élénk

Végre veled, s az éj miénk!

Szemed bár a révülettől csukva

Mégis indulsz velem, készen nászra!

Talpra áll a szép istennő

Mellém lépik, igen ez Ő!

Szelíd szépség holdpártában

Szép Szeléné karjaimban!

Kezem kúszik, bomlik fátylad

Homlokodról lehull holdad

Fényes korong, koppan, s gurul

Szobácskádban fénye kigyúl

Testedtől a selyem csendben levál

Kibukkan alóla két csodás váll

Bokádra gyűl a hulló fátyol

Íját ejti, s ámultában leül Ámor!

Most forog minden, s megállt idő

Nem tudhatja senki sem, ki ez a nő!

Ámor ámul-bámul, de ő sem érti!

Rajtam kívül senki nem is tudja-sejti,

Mitől oly csodás Ő, s mitől oly isteni!

És most minket már csak a csillagok fénye takargat

Alattuk fekve hozzám simul Ő, s alázatosan hallgat

Szemében a kérdés: vajon mindig velem alhat?

Istennőm légy álmaim közt, s én el nem hagylak!

2010. február 12.

Tied az Utolsó Szó

Ne hagyd, hogy fájjon, ne hagyd őt veszni!

Nyúlj utána bátran, csak ne engedd menni!

Ha mégis megteszed, ne hibáztasd őt a végre

Tudhatod, Veled tesz, de általad csillagot az égre!

És ha mégis megteszed, tudod, meg vagyon írva

Odalesz az álom örökre, mitől nem válhatsz el sírva

Mint régi rabnak, ki már tudja: nincs többé tánc!

Kinek kezén már nem tudni: meddig ő és hol már a lánc.

Kiről mindvégig tudtad, benned van, az érted ég még

Kiről most végképpen lemondasz, irányt ad neki az Ég

Mert akkor vele megy a szellem, és vele megy a lélek

Kiről tudtad, hisz megmondta őszintén: Miattad élek!

És tudtad! Te vagy, hisz mindvégig Ő lakózott benned.

Ki tombolva viharzik most, háborog és követeli tőled!

Vele akar menni az ara, hisz övé az, s kiszakad belőled

Vele megy most, tudod, és ezért Őt vele el kell engedd!

2010. február 9.

Múzsa

Megtaláltam, elment rögtön.

Pilletánca tetszett, önzőn.

Megtaláltam, megint itt van!

Még sincs itt, csak én gondoltam?

Csalfa nimfa? Buta Echó?

Annyit tud, hogy veled oly jó?

Szirén hangja füleimbe?

Csalfasága lehúz mélybe?

Inkább mondom, ő a múzsám!

Vajon ő az? Honnan tudnám?

Szeretném, ha minden este

itt, vagy ott, de enyém lenne!

Homlokomra csókot nyomna.

Titkaimra ráborulna.

Együtt szállnánk fel az égbe.

Miénk lenne, világ vége!

De nem tudom, hová tegyem,

Álmaimban kereshetem!

Tudom, érzem, itt van néha

Megfognám, de fél a nimfa.

Üstökös ő, nyári égen.

Ölel fénye, hangja nincsen.

Incselkedve, néha lázban

éget szava, fáj is nyomban!

Éjjel, mikor mélyen alszom

bepillant ő ablakomon.

Néha fekszik karjaimon

Ha felugrok, itt volt, tudom!

És megfoghatnám álmaimban

de elszaladna, nagyon bátran!

Beleugrik kagylóhéjba

onnan néz ki megriadva.

Rejtegeti igazgyöngyét.

Elfedi előlem fényét.

Gyöngyházkagyló igazgyöngye!

Jöjj el hozzám, s légy kedvemre!

Szemed néztem, s megtaláltam!

Te vagy Ott! Ezt tudom, láttam!

2010. január 23.

Hagyatékom

Ha eljön majd az idő, és én már nem leszek!
Ne sírjatok utánam, hisz nem fáj az annyira senkinek!
Nyughelyemre az utókor ne hordjon hivalkodva köveket!
Ne áldozzatok, kőtáblára ne véssétek fel nevemet!

Ne hozzatok virágot, csak ültessetek egy fát az emlékemre
hogy megpihenhessek néha ágain, ha eljön majd az este.
Legyen egy hely, hová kedvemre néha itt lehetek
honnan életem forgatagának helyére újra nézhetek.

Hadd emlékezzek, miért mentem el sietve
miért hagytam mindent itt, gabonám elvetve!
Hogy arassa le más, örvendjen csaló majd neki?
csak az enyémet akartam, de nem adta azt senki?

Hadd legyek én ott, és ti itt, így van ez jól!
Fa akarok lenni itt, mert nekem már nem jó így sehol!
Nyáron a viharban ágaimba pusztító villámok csaphatnak
és rideg télen ágaim közt majd bölcs hollók lakhatnak.

Vándor ha megáll és azt mondja: ismertelek!
Hidd neki! Szerettelek, árnyékommal befedtelek!
Eső elöl takartalak, szél ellen óvtalak
gyümölcsömmel megtöltöttem zsákodat.

Ha testvér jön és azt mondja: testvérem volt ő, ne hidd, csak ennyi!
Nem volt ő az! Csak azt nézte, kevesebb jut miattam majd neki!
Ha azt mondja, barátom volt, akkor se hidd el a szavát!
Nem volt ő az, csak magát szerette! Imádta önmagát!

Ha siránkozik árnyékomban valaki, és nemzettársának nevez
Ne hidd szavát, mert álnok szó az, csak a hazugság vizein evez!
Nem volt e világban soha szolgám, és uram se énnekem
most itt vagyok már fent, és az Igazit én ismerem!

Ha nő mondja majd: Igen, ő volt a férjem,
fele voltam neki! Igaz! De soha nem teljesen!
S ha jön bárki és azt mondja: Igen, én tényleg ismertem!
Ne hidd el szavát! Hisz titok voltam önmagamnak is,végtelen!

Ha az égi vándor csillag fénye megáll majd ágamon
halvány fényének porával játszadozik vállamon,
Ő elmondhatja rólam majd: "Ejha, hisz én őt ismerem!
Ő volt ki szeretett minket, álmaiban köztünk járt szüntelen!"

2010. január 13.

Vallomásaim

Szeretem mondani szavakkal a nagy titkokat
Bár nyelvem kötve van, kimondom azokat
Szeretem mondani az örök igazságokat
A szavakon túl rejlő igaz fájdalmakat.

Szeretem és gyűlölöm mind a harangokat
Mert nyelveikkel gyászt-örömöt mondhatnak.
Tisztelem az egekig érő, hatalmas hegyeket
Mert róluk tudhatod, nem foglalnak hiába tereket.

És igazán szeretem a hegyről lefutó patakokat
Mert, bár senki sem szól, mégis tudják az utat.
Szeretem az igaz és egyszerű szavakat
Melyekkel egyszerű emberek hegyeket mozgatnak

Szeretem mezőn a kolomp méla hangzását
Mert utána igazodva megtalálhatod gazdáját
És szomorúan, de elfogadom az őszi rózsákat
Mert elmondják őszintén, dér fogja megütni hajadat.

Fájlalom a sírhantok némaságát
A kőtáblák rettentő sokaságát
A villámsújtotta fák görnyedő fájdalmát
Öreg emberek fátyolos szemének szomorúságát.

Kínos az elmúlás végzetének tudata
A ma még remegő kéz holnapi hanyatlása
A ködös távol riasztó közelsége
A szeretteid végleges elvesztése.

És fáj nagyon a hosszú búcsúzkodás
A végső megállóban az utolsó leszállás
A kialvó mécsesnek utolsó lobbanása
A beálló csendnek örökkévalósága.

Irtózom a magány sötét ölelésétől
Az üres szoba túl komor terétől
A jéghideg második párnától
A ránc nélküli ágy nyomasztó gondjától.

Sajnálom az eltelt nyarat
a tovaszállt időt, a tavalyi havat
Látom az elnyúló ködfoltokat
A megfáradt napot, a jéghideg holdat.

De szeretem a reményt, mely utat mutat
Mely sosem hal meg, csak új után kutat
Szeretem a még távolban vágtató telet
Mert utána mindig jön, jön majd a kikelet.

Imádom a zendülő vetést, a zöldülő mezőket
A fát, a lombot, s a sarjadó levelet
És imádom azt, ki önnön véréből ad új életet!

2009. augusztus 10.