Mindig Meghalunk

Mindig Meghalunk!

Csattan, s földre ejti bágyadtan fegyverét

Katona tántorog, repesz találta el testét

Még állna, de lábait suhintja Nagy Kaszás

Rendet vág köztünk, Árésznak áldomás!

S a felvágott vénából elfolyó véred

Cseppenként elhagy, távozik lélek

Ugyanígy rámegy bizalmad és hited

Ami volt, az ma már jeges, s csak hideg

Csöpp, csöpp, csöpp! Hideg van, s rideg!

Szűkebb tölcsér fenekére hull alá a tudat

Vergődik test, levegőért a tüdő még ugat

S mond bölcs halál, miért van úgy mindig

Anyáért kiált a katona, ki a fronton döglődik?

Csöpp, csöpp, csöpp! Ki lehet az, ki neki ott tündöklik?

Csalás ez vagy ámítás, csak fura egy látomás?

Kit küldenek a démonok, káprázat, tán állomás?

Sárban, gödörben fetrengő haldoklók vigasza?

Kik hitték azt, túl korán vagyok én jelölve halálra?

Csöpp, csöpp, csöpp! Ez már a végzetem násztánca?

Este van, s már nem lőnek, Orion az égen

alatta világit Szírius, kéklő fénymezőben   

Szemem már nem lát, fekete már minden

Süvítene gránát, de fülem már nincsen

Meleg van, sár nincsen, hideg sincs már

Nem vagyok szomorú, s semmim sem fáj

Csöpp, csöpp, csöpp! Egy csöpp, s semmi sincs már!

Nyárády Károly