2010. október 27., szerda

Csak Szavak!



Csak Szavak!

Szavak, melyek csak fájnak.
Szavak, melyek szótlanul szállnak.
Szavak, melyek mélyen megbántnak.
És szavak, melyek csak szavak maradnak.

Szavak, melyek nagyot ígérnek
Szavak, melyek semmit sem érnek
Szavak csak, mind szavak, és szállnak
Nincs bennük lélek, mert üressé váltak.

Elhallgatott mondatokban a nagy szavak
Rabláncon szabadság, mint szárazon halak.
Szomjaznak fényt, mint sötétben virágok
Kiállunk és kiállok én, és pusztába kiáltok!

Szavakat, melyek, ha hozzád elérnek,
kőre lehullnak, s szikrázva széttörnek
Hiába hallod, mert soha nem érted
Elhalnak csendben, ez egyszer végleg!

Jegessé fagyottan, földre lehuppan
Gyümölcsöm éretten, fáradtan dobban
Dér fedi el, és elmúlik csendben
Nem érti senki, mi is van énbennem

S bár százak mondják: mily szép, de jó!
Senki sem láthatja, hogy hányódó hajó
vagyok csak az álmok nagy tengerén
Nem süllyedtem el, csak elvesztem én.

Nyárády Károly

1 megjegyzés:

Anikó írta...

Szia nagyon szép ez a vers nagyon tetszik nekem .